Codecool évértékelő

03/12/2018

3 perc olvasási idő

Új campusok, rekord árbevétel, élesedő verseny: az idei év sem volt unalmas a Codecool háza táján. Alapító-ügyvezetőnket, Boda Józsefet kérdeztük, mit gondol az elmúlt tizenkét hónapról, és mit vár a következő tizenkettőtől.

Boda József Codecool CEO

Hogyan foglalnád össze a 2018-as évet egy szóban?

Egyértelműen: növekedés. Minden campusunkat sikerült bővíteni, az árbevételünk pedig a korábbi évhez képest közel 2,5-szeres lesz idén.

Mennyiben volt más ez az év, mint az előző?

A legnagyobb változás, hogy idéntől már négy iskolánk működik, ráadásul ebből kettő külföldön, Lengyelországban. Ez rengeteg új kihívást hozott. A négy campuson majdnem ötszázan tanulnak jelen pillanatban, és a két országban több mint 300 végzett diákunk dolgozik közel hetven különböző cégnél. Ez egy teljesen más dimenzió, mint a 2017-es év.

Mi volt a legnagyobb kihívás ebben az évben?

A lengyel piacra való belépés. Amikor egy külföldi lokációt nyitunk, három fő kihívást látunk. Az egyik az, hogy ugyanazt az oktatási minőséget tudjuk garantálni, a másik, hogy a Codecool szellemiségét, cégkultúráját maradéktalanul át tudjuk adni. Ezek közül szerintem mindkettőben nagyon jól teljesítettünk. A harmadik dolog, hogy megismertessük magunkat a külföldi piaccal. Ezen a téren még bőven akad feladat, de ezt persze nem is lehet egyik napról a másikra elérni.

Hogyan sikerült leküzdeni ezeket az akadályokat?

Az első kettőt alapvetően azzal, hogy nagyon sokat utazunk: mi is sokszor látogatjuk meg a lengyel kollégákat és ők is minket. Igyekszünk a lehető legtöbb területen szorosan együtt dolgozni, hogy minél hatékonyabban átadhassuk azokat a folyamatokat és módszertanokat, amiket itthon használunk. Amit tudunk, standardizálunk. A piaci ismertség növelését tekintve pedig nagy erőkkel dolgozunk a PR- és a marketingkampányainkon.

Mire vagy a legbüszkébb a tavalyi év eredményei közül?

Üzletileg arra, amit a vállalati partnereink mondanak a már náluk dolgozó Codecoolerekről. Ez a legnagyobb elismerése annak, amit csinálunk. Minden ügyfelünk elégedett a tőlünk kikerülő fejlesztőkkel, még azok is, akik korábban szkeptikusak voltak az ilyen típusú képzésekkel kapcsolatban. Emberileg pedig arra, amikor végzett diákokkal beszélgetek vagy a köszönő üzeneteiket olvasom. Fantasztikus élmény látni, mekkora változást hoz az emberek életébe a Codecool.

Mit mondanak az ügyfelek a Codecoolerekről?

Volt olyan cég, ahol egy teljesen új projektcsapatot csináltak kizárólag Codecool-végzősökből. Gyakorlatilag a második munkanapjuktól kezdve produktívan tudtak dolgozni és alig négy héten belül szállítottak olyan megoldást, ami bevételt termelt. Az egyik lengyelországi, pénzügyi szektorban működő partnerünk konkrétan azt mondta, hogy a Codecoolerek varázslók és hogy mindig is ilyen technológiai tudással rendelkező embereket keresett, akikkel az üzleti oldal is könnyen szót tud érteni.

Mit látsz, hogyan változott a piac? Milyen új lehetőségek és kihívások várhatóak 2019-ben?

Ez egy rohamosan bővülő piac. A digitális munkaerőhiány csak nő, és ez a jövőben sem fog változni. Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy egyre többen látnak lehetőséget ebben a piacban, szóval a vetélytársak száma is nőtt. Viszont azt látjuk, hogy továbbra is kevés a miénkhez hasonló, minőségi programozóképzést nyújtó intézmény.

Ha a lehetőségeket nézzük, a legfontosabb, hogy a partnereink számára nemcsak a szoftverfejlesztők toborzása jelent kihívást, hanem egyéb, digitális tudással rendelkező szakembereké is. Vagy például a saját munkavállalóik ilyen típusú átképzése vagy továbbképzése, amiben mi hatalmas potenciált látunk. 2019-ben szeretnénk arra fókuszálni, hogy még komplexebb megoldásokat nyújthassunk a vállalati partnereinknek.

Vannak más célkitűzések is 2019-re?

Igen, egyrészt, hogy még több ember számára tegyük elérhetővé a karrierváltási lehetőséget. Ezért is szeretnénk tovább bővíteni a lengyelországi campusokat, és még egy európai városban iskolát nyitni 2019-ben. Hogy hol, az egyelőre titok, de ez mindenképpen a tervek között szerepel. Plusz szeretnénk olyan programokat is indítani, amivel tovább tudjuk növelni a nálunk tanuló lányok számát.

Milyen tanácsot adnál hazai cégeknek, ha fiatal tehetségek toborzásáról van szó?

Továbbra is arra érdemes berendezkedniük, hogy a digitálismunkaerő-hiányt főleg juniorokkal lehet majd pótolni. Tapasztalt kollégákat nem fognak tudni olyan számban találni és beilleszteni, mint ahogy azt remélik. Fel kell készülniük a juniorok nagyarányú integrálására, és ha szeretnék, hogy ez a lehető legkönnyebben és leghatékonyabban menjen, fontos, hogy körültekintően válasszák ki, milyen képzési vagy toborzási partnerrel dolgoznak együtt.

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Tech ABC – Betűszavak, kifejezések és technológiák kezdőknek
Érdekel az IT és a programozás,...
Rendszerüzemeltető képzés – Tudd meg, hogy neked való-e!
A rendszerüzemeltetés amolyan IT-s jolly jokernek...
Codecool vélemények és gyakori kommentek – Itt vannak a válaszok!
Érdekel a Codecool 10 hónapos képzése,...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!