Vissza a blogra

3 biztos jel, hogy készen állsz arra, hogy IT-karrierbe kezdj!

Önállóság és elhivatottság. Milyen egyéb tulajdonságra van szükség ahhoz, hogy sikeres IT-karrierbe kezdj? Blogposztunkból kiderül.

Számtalan iskola szereti úgy beállítani a különböző informatikai képzéseket és a sokszor ezzel járó karrierváltásokat, mintha azok legalább annyira egyszerűek lennének, mint leugrani a sarki kisboltba egy kis esti harapnivalóért. Bár a programozás valóban nem atomfizika, azért mielőtt mielőtt szinte vakon belevágsz az ismeretlenbe, érdemes megvizsgálnod, valóban készen állsz-e életed egyik legnagyobb és egyben legizgalmasabb feladatára.

IT-karrierTisztában vagyunk vele, hogy az új dolgok hatékony elsajátítása rendszerint kisebb-nagyobb kihívásokat rejt, ezért folyamatos mentori támogatással segítjük diákjainkat, hogy megbirkózzanak ezzel a feladattal. Azonban a codecoolos tanulást nem úgy kell elképzelned, hogy reggel 9-kor kiáll a mentorunk az “osztály” elé, elmagyarázza a programozási alapokat, másnap pedig röpdolgozatot írat az elméletből. Nálunk a gyakorlat az első! A flipped classroom módszerrel dolgozva először a való életből vett példákon keresztül önállóan sajátítod el a tudást, majd csapatban alkalmazod is azt egy projektfeladat keretében.

Önmagában már ez a módszer is nagyfokú önállóságot és elhivatottságot követel meg a diákoktól. ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek, ha karriert szeretnél váltani. Összegyűjtöttünk nektek néhány további aspektust, ami segíthet kideríteni, vajon tényleg a programozás-e a te utad.

A tanulást sosem hanyagolod el!

Ha megnézed a programozó és egyéb IT-képzéseinket, akkor gyakorlatilag mindegyiknél láthatod, hogy nem kevés időt és energiát kell szánni arra, hogy sikeresen elvégezhesd őket. Bár ma Magyarországon továbbra is óriási kereslet van az IT-szakemberekre, a legtöbb cég olyan alkalmazottakat keres, akik biztos alapokkal a hátuk mögött szeretnének dolgozni ezen a területen.

Éppen emiatt nem csak az a fontos, hogy a mentor által vezetett foglalkozások ideje alatt maximálisan odafigyelj az elhangzottakra, hanem az is, hogy önállóan is megtanuld a szükséges tananyagokat. Nyugi, a teljes tanulási folyamat alatt mögötted fognak állni mentoraink, akikhez nyugodtan fordulhatsz. Tudjuk azonban, hogy ez több esetben még így sem annyira lesz egyszerű feladat, hiszen sokan munka és/vagy család mellett vágtok bele az egészbe, de ha ezt a kihívást megugorjátok, mi aztán tudunk nektek segíteni abban, hogy megszerezzétek az első IT-pozíciótokat.

Szeretsz és tudsz is problémákat megoldani!

Mint ahogyan az élet több területén, úgy az IT-szakmában is felmerülhetnek olyan problémák, amelyeket a lehető leghatékonyabb módon és minél hamarabb kell megoldani. Teljesen kezdőként általában nem mindig tudja az ember, hogy pontosan mivel áll szemben, de ha megvan benne a kellő akarat, akkor az internet hathatós segítségével előbb vagy utóbb megtalálhatja a választ a kérdésére.

Mi már alapból erre is trenírozzuk diákjainkat, akik a programozó képzéseink során több alkalommal is olyan feladatokat kapnak, amelyek a való életből vett problémásabb esetekre készítik fel őket. A problémamegoldásra fókuszáló szemléletmód fejlesztését nagyon fontosnak tartjuk, hiszen nem csak a munkáltatók keresik azokat a jelölteket, akik nem futamodnak meg a kihívások elől, hanem te is erőt meríthetsz azokból a nehezebb esetekből, amelyeket sikerrel oldottál meg.

A helyes kommunikáció sok mindenben megsegít!

Teljesen mindegy, hogy milyen IT-képzést néztél ki magadnak, hiszen egyedüli szabadúszóként, vagy csapatban dolgozva is szükséged lesz jó kommunikációs képességekre. Előbbi esetben ugyanis legtöbbször te leszel az, aki közvetlenül kommunikál az aktuális megrendelőjével/ügyfelével, míg utóbbinál a csapatban való együttműködés alapja ez. Szerencsére nálunk könnyedén elsajátíthatod az ehhez szükséges skilleket és még azt is megtanulhatod, hogyan prezentálhatod sikeresen az ötleteidet.

Úgy érzed ezek után, hogy te is IT-karrierre vágysz? Tudj meg többet full-stack programozó képzésünkről vagy rövid távú, online IT-kurzusainkról, és jelentkezz!

Megosztás