Mi szerettél volna lenni kislánykorodban? Gondoltad volna, hogy egyszer programozó leszel?
Gyerekként minden hónapban más szakmát álmodtam meg magamnak. Az állatorvostól kezdve a zeneszerzőig minden szerettem volna lenni. Bár irodai munkáról nem kimondottan álmodoztam, az otthoni közeg erősen a technológia felé terelgetett. Édesapám is programozó. Ő és a bátyám kezdtek tanítgatni Pascalozni, otthon az is számítógépes játéknak számított.
Mivel foglalkoztál a Codecool előtt?
Középiskola után nem mentem rögtön egyetemre. Kacérkodtam a BME-vel, de nem volt merszem belevágni, gondolván, hogy az „csak zseniknek való”. Évekig keresgéltem, mi lehet a nekem való szakma. Közben tanultam marketinget, formatervezést és dietetikát is, de egyik sem volt az igazi.
Hogyan jött a programozás és a Codecool?
Olyan munkára vágytam, ahol egyszerre van szükség kreativitásra és logikára, ami változatos és kihívásokkal teli. Lehet, hogy a programozás nem az első, ami ezekről eszébe jut az embernek, pedig valójában tökéletes elegye ezeknek a dolgoknak. Eleinte „edzésként” álltam újra neki, mert hiányzott a szellemi kihívás. Elkezdtem belógni a VIK mérnökinformatikus óráira, aztán egyszer csak Facebookon szembejött a Codecool. Nagyon szimpatikus volt az egész modell, és a képzés hossza és intenzitása is tökéletesnek tűnt. Nem szerettem volna egy 4-5 éves egyetembe belevágni, viszont a 3-4 hónapos gyorstalpaló irreálisnak tűnt. Ennyi idő nem elég arra, hogy az ember agya átálljon egy újfajta gondolkodásra, logikára. Ez a 12 plusz 6 hónap elég intenzív, de tartalmas és átfogó. Ez idő alatt nagyon megszerettem a programozást és úgy tűnik, ez már így is marad.
Hogy érezted magad a Codecoolban?
Hamar megtaláltam a helyem. Sokféle ember jár ide, akik különböző területekről érkeztek, sokan az enyémhez hasonló keresgélős évek után. A hangulat az első naptól fogva fantasztikus volt. Mint egy igazi „rózsaszín ködös” szerelem: imádtam bent lenni az iskolában, és mások is. Többek között ez a lelkesedés tett minket nagyon jó csapattá, élmény volt együtt végigküzdeni magunkat az akadályokon.
A tanfolyam mellett dolgoztál is?
Mikor elkezdtem, még dietetikát tanultam levelezőn, de közben két állásom is volt. Viszont hamar kiderült, hogy így nem lesz se elég időm, se elég energiám, hogy a programozást rendesen csináljam. Szóval otthagytam az egyetemet és az egyik munkát. Bébiszitterkedésből tartottam el magam, amit már össze tudtam egyeztetni az iskolával, altatás közben például remekül lehet programozni.
Hogy érezted magad az első év után?
Élveztem, ahogy hétről hétre fejlődöm. Egyre több, valóban használható tudást szedtem fel, egy év után pedig már bátran és magabiztosan tudtam elindulni egy-egy interjúra. Abban is teljesen biztos voltam addigra, hogy ez a szakma tökéletes számomra, és tudni és szeretni is fogok benne dolgozni.
Kinek ajánlanád a programozást?
Szükség van egy bizonyos fajta gondolkodásmódra, de ez nem feltétlenül a matematikai készséget jelenti. Sokkal inkább a strukturált gondolkodás a lényeg. Tudni kell összetett logikai összefüggéseket megérteni és rendszerként kezelni. Ha valaki ezt tudja, akkor szinte biztos, hogy meg tud tanulni programozni és élvezni is fogja. Aki szeret rejtvényt fejteni vagy kirakózni, annak ez is menni fog.
Hogyan találtál gyakornoki helyet? Milyen tapasztalatokat szereztél az interjúkon?
Az interjúk nagyon izgalmasak voltak. Egyrészt megtanultam, hogyan lehet előadni, eladni a tudásomat, másrészt érdekes volt személyesen találkozni a cégekkel. Hatalmas különbségek vannak köztük, nyilván egészen más a hangulat egy magyar startupnál mint egy német óriásnál. A sztereotípiák viszont sokszor nem igazak. Például az NNG, ahol végül elhelyezkedtem, hiába majd’ ezer főt foglalkoztat, mégis barátságos, laza benyomást keltett az interjún. Itt Java-fejlesztőként dolgozom és nagyon élvezem. Sokat tanulok a tapasztaltabb kollégáktól, és szerintem az első években ez a legfontosabb dolog, amit egy munkahelytől kaphatunk.