“Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni…”

10/12/2021

5 perc olvasási idő

Andris és Zsolt aka. Joji voltak az első diákok, akik DevOps specializáción végeztek a Codecoolnál, és ugyanazon a napon kezdték el a gyakorlatukat az Infinite Lambdánál. Azóta már mindketten teljes állásban dolgoznak a cégnél, igaz, külön projekteken, de kérésükre mégis közösen készítettünk velük interjút.

Pontosan mivel foglalkoztok, milyen feladataitok vannak, mit élveztek leginkább a munkátokban?

A: Jojival a kezdetektől fogva külön utakat járunk az Infinite Lambdánál. Én egy angol banki projekten dolgozom, ő pedig egy amerikai ügyfelet kapott. Munkám során rengeteg kihívással találkozom a teljes banki platformon átívelő technológiák sokszínűsége miatt. Én főleg az infrastruktúra üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkozom, de csináltam már belső folyamat automatizáló fejlesztéseket is, és részt vettem a bank PCI DSS megfelelőségének kialakításában. Előfordult olyan is, hogy az AWS (Amazon Web Services) ügyfélkapcsolati munkatársaival kellett egyeztetni egy probléma lehetséges megoldásáról, vagy egy cambridge-i cyber security céggel volt közös meetingem. A nyaram egyik fény pontja volt, amikor Bulgáriában, offsite, a céges mentorommal közösen prezentálhattam egy fejlesztésünket a külföldi kollégáinknak, illetve egy blogposztot is írhattam a koncepcióról. A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy ezekkel a rohamosan fejlődő eszközökkel lépést tudjak tartani, és minél mélyrehatóbban megismerjem őket. Egyben ez adja a legnagyobb élvezetet is, hiszen kimeríthetetlen az elsajátítandó területek és technológiák tárháza, és minden nap tartogat valami újat. Egyébként a használt technológiák mellett a kollégákkal való közös munkát élvezem a legjobban.

J: Andrissal egyelőre még nem dolgoztunk közös projekten. Az eddigi feladataim leginkább data oldalra irányultak. Legelső feladatom egy egyre népszerűbb Kubernetes alapú workflow engine tesztelése volt, és a hozzá megfelelő infrastruktúra kiépítése az AWS felhőszolgáltatón. Mióta az Infinite Lambdánál  dolgozom már a harmadik projektben veszek részt, és mindegyiknél az én feladatom volt az említett workflow engine használata, legutóbb az Azure felhőszolgáltatón.
Emellett részt vettem data platform infrastruktúra, és a hozzá tartozó automatizáló folyamatok kiépítésében különböző platformokon, és ETL data pipeline-t automatizáló folyamatok fejlesztésében is.
Leginkább az automatizálás sokszínűségét élvezem a munkámban.

Mivel foglalkoztatok a Codecool előtt?

A: Még az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a programozással, amikor az egyik professzorommal Raspberry-Pi-re Pythonban fejlesztettünk egy hőmérséklet és páratartalom adatokat elemző szoftvert, és annak az élelmiszeriparban való felhasználását kutattuk. Eredetileg élelmiszermérnökként végeztem, és ez a fejlesztési projekt után kezdett el jobban érdekelni a programozás világa. Ekkor döntöttem úgy, hogy a fehér köpenyt Codecoolos hoodie-ra cserélem, és jobban beleásom magam a kódolásba.

J: Teljesen zöldfülűként érkeztem a Codecoolba, nem volt semmilyen korábbi programozói tapasztalatom. Élsportoló voltam, az IT csak hobbi szinten érdekelt korábban, de így is én voltam a geek a válogatottban. A birkózó karrierem során eljutottam arra a pontra, amikor úgy éreztem, váltanom kell. Akkor kezdtem jobban beleásni magam az IT világába.

Mivel töltitek szívesen a szabadidőtöket?

A: Azt mondják, hogy szerencsés az, akinek a hobbija egyben a munkája is. Rám ez igaz, így gyakran munka után is valamilyen tech-related dologgal foglalkozom, vagy gitározom.

J: Ha nem is a korábbi szinten, de most is a napi rutinom része a sportolás, azzal a különbséggel, hogy a birkózást crossfitre cseréltem. Emellett, ha időm engedi, szívesen olvasok az újdonságokról, hogy lépést tudjak tartani az IT rohamosan fejlődő világával.

Miért választottátok a Codecoolt és a Full Stack Fejlesztő képzést?

A: Nem titok, hogy sok más programozó képzés is elérhető a piacon, ami nagy fejtörést okozott az elején, nem volt könnyű a választás. Sorra vettem a lehetőségeket, és végül 2019 októberében elmentem egy Codecoolos nyílt napra, ahol sok kérdésemre választ kaptam. Ideálisnak találtam a képzés felépítését, hogy a hard skillek mellett a soft skillekre is nagy hangsúly kerül. Ez egy olyan terület volt, ahol szükségem volt a fejlődésre. Azért is döntöttem a Codecool mellett, mert biztos voltam benne, hogy a 12 hónapos képzési idő elegendő lesz az a komplex szemlélet és tudás elsajátításához, ami ahhoz szükséges, hogy programozóként helyezkedhessek el.

J: Egy gyerekkori barátom ajánlotta a Codecoolt, aki szintén Codecoolerként végzett. A Full Stack képzés volt az, ami biztosítja a lehetőséget, hogy megtaláljam a programozás különböző területei közül azt, ami igazán érdekel engem.

Hogy tetszett a Codecool?

A: A Codecool minden téren hiánypótló, átfogó szolgáltatást nyújt, ami nekem személy szerint nagyon bejött, és beváltotta a hozzá fűzött elvárásaimat. A képzés végére rengeteget fejlődtem, és új barátokkal is gazdagodtam.
A legjobban az tetszett, ahogy az online oktatásra való átállást kezelték. Pont 2020 márciusában kezdtük a Codecoolt, és a felvétel után az első e-mailben az állt, hogy a covid okozta nehézségek miatt csak online formában tudjuk a képzést elkezdeni. Visszagondolva a lehető legjobb döntést hoztuk meg azzal, hogy belevágtunk. Annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elkezdje a képzést, Paulo Coelho szavait idézve ezt üzenném: “Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni…”

J: Az egyetemhez képest a Codecool gyakorlatias, egyedi képzési módszere és szellemisége tetszett a legjobban. Az így szerzett tapasztalatokat a munka világában is könnyen tudjuk hasznosítani, már az első naptól kezdve.

A képzés során mi jelentette a legnagyobb kihívást? Hogyan jutottatok túl a nehézségeken?

A: A képzés alatt a magánéletemben, és a programozói tudás elsajátítása során is voltak hullámvölgyek, de a csapattársaimra és a mentorokra mindig számíthattam. Közösen, az ő támogatásukkal átlendültem minden akadályon.

J: Természetesen nem könnyű új dolgokat megtanulni, kezdetben nekem is voltak nehézségeim. De sosem maradtunk egyedül a problémáinkkal, mert mindig számíthattunk egymásra vagy a mentoraink támogatására.

Hogyan hasznosítjátok a képzés utolsó moduljában szerzett DevOps tudást a munkátokban? Kinek ajánlanátok ezt a szakirányt?

A: A teljes Devops branch azokra a technológiákra és mindset elsajátítására épül, amit a modern cégek is napi szinten használnak, így kb.mindent hasznosítunk a munkánk során, amit ezen a szakirányon tanultunk.
Ezt a branchet azoknak javaslom, akik nem ijednek meg az újdonságoktól, és szeretnék szélesíteni a látókörüket, és egy átfogó képet kapni az informatika világáról.

J: Lényegében a DevOps branch tananyaga olyan gyakorlatias tudást biztosít, amellyel bárki könnyen el tud helyezkedni a DevOps világában.
Szerintem ez a branch azoknak való, akik szeretnek új technológiákkal megismerkedni, valamint nem tartanak attól, hogy sokszor ismeretlen vizekre evezzenek.

Hogy emlékeztek vissza az álláskeresés időszakára? Milyen a munka világa a suli után?

A: Szerintem a Codecoolban ez volt a legizgalmasabb időszak. Mi voltunk az első csoport, aki elvégezte a DevOps branchet, ezért hatalmas volt az érdeklődés a cégek részéről, ami – ahogy látom – azóta sem csökkent. Jojival abba a szerencsés helyzetben voltunk hogy a DevOps branchen lévő mentorok lettek később a kollégáink, így nem volt olyan éles váltás, amikor az Infinite Lambdához kerültünk. Az integrálódást az is segített, hogy a napi rutinunk nagyon hasonló a képzésen megszokotthoz.

J: A DevOps szakirány utolsó heteiben nagyon motiváló volt, hogy megtudtuk, hogy az IL bővíteni szeretné az akkori DevOps csapatát. Igazából a teljes képzés és az alkalmazott módszerek is nagyban segítettek a zökkenőmentes beilleszkedésben, így nem ért nagy meglepetés, amikor dolgozni kezdtem a suli után.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

A: Szeretnék a szakmámban fejlődni és értékes tagja lenni a csapatunknak, illetve egy PPL – Private Pilot License képesítést is szeretnék jövőre megszerezni.

J: Egyértelműen a folyamatos szakmai tapasztalatszerzés, valamint a közeljövőben célom, hogy AWS cretificate-et szerezzek.

Ha már a Full Stacken tanulsz, válaszd te is a DevOps specializációt, hiszen ahogy a fiúk is mesélték, a folyamatos fejlődés és az új kihívások garantáltak.

Ha még csak most ismerkedsz a programozással, de a fent olvasottak alapján már bele is vágnál, nézz körül kurzusaink között. Szívesen válaszolunk, ha a jelentkezés előtt bármilyen kérdésed lenne.

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

A jó programozó holtig tanul – Ismerjétek meg Fábián Bencét!
Ha kicsit átalakítjuk az ismert közmondást...
Alá-fölérendeltségi viszony helyett partnerség – erről szól a Codecool! Ismerjétek meg Limbek Zsófit!
A papírmunkát nem, a diákokat annál...
Lazán és logikusan: ismerjétek meg Fábián Manót!
A Codecool csapatának Dávidja, az ifjú...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!

Ha tovább böngészel a weboldalunkon, azzal beleegyezel abba, hogy sütiket és más hasonló technológiákat használunk a Süti Szabályzatunkban írtak szerint. A sütik kezelését bármikor módosíthatod a böngésződ beállításaiban, de akár törölheted is őket.