“Megtaláltam a helyem a világban”- a DIGITALEUROPE és a BBC StoryWorks bemutatja a Codecoolt

28/04/2021

2 perc olvasási idő

Codecoolnál egy digitális jövőben hiszünk, amelyet többek között a diákjaink is építenek – akik úgy változtatják meg a világot, hogy ezt saját magukkal kezdik. Közös bennük, hogy bátran és az újdonságokra nyitottan kezdik újra az életüket egy jövőbiztos tech szakmában. A Codecoolnál mindent megteszünk, hogy segítsünk nekik ezen az úton, és a végén olyan innovatív cégekkel kössük össze őket, ahol hozzájárulhatnak jövőépítő digitális vállalati stratégiák megvalósításához.

Küldetésünk és egyik Codecoolerünk története a DIGITALEUROPE figyelmét is felkeltette. Úgy döntöttek, hogy bemutatják, az új, “Digitally Enlightened” (“Digitálisan felvilágosult”) című, a BBC StoryWorks által készített videósorozatukban.

Büszkék vagyunk rá, hogy a mi történetünk is a sorozat része lett. Reméljük, hogy sokakat inspirálunk majd arra, hogy velünk együtt higgyenek a jövő izgalmas, digitális Európájában.

Az önmegvalósításról és a különleges értékekről

A videóban először Koreny Dórával, egy ex-Codecoolerrel találkozhatunk. Dóra évekig keményen tanult, hogy megvalósítsa gyerekkori terveit, de végül rájött, hogy az egészségügy mégsem az ő világa. Hogy új karriert építsen, jelentkezett a Codecool programozó kurzusára. Ma már úgy érzi, a lehető legjobban döntött, és új munkájában boldogabb, mint valaha.

John Fordot is megismerhetjük a kisfilmben, aki a LogMeIn műszaki alelnöke és a magyarországi irodák vezetője. John szerint a Codecoolnál végzett hallgatók kifejezetten sokoldalúak. Úgy látja, hogy a Codecoolerek egyik különlegessége, hogy gyakran már rendelkeznek valamilyen szakmai háttérrel, ami miatt könnyű velük a közös munka.

Közösen egy erősebb, digitális Európáért

A 82 globális nagyvállalati és 39 nemzeti kereskedelmi szövetségi taggal együtt több, mint 35 000 vállalkozást képviselő DIGITALEUROPE a digitalizálódó Európa vezető kereskedelmi szövetsége.

Olyan szabályozási környezet kialakítását ösztönzi, amely az európai vállalkozások és emberek számára elérhetővé teszi a fejlődő digitális technológiákat. Szeretnék, ha Európa a világ legjobb digitális tehetségeit és tech vállalatait idevonzva és támogatva növekedne.

A DIGITALEUROPE egy olyan Európa létrehozására törekszik, ahol a digitális technológiák, az innováció és a mesterséges intelligencia versenyképes munkahelyeket, jobb egészségügyet és közszolgáltatásokat nyújtana állampolgárainak.

Személyes történetekkel inspirálva

BBC StoryWorks a BBC Global News tartalomgyártó stúdiója.

Évszázados múltjukra támaszkodva a világ leghitelesebb narrátoraiként inspiráló történeteket keltenek életre – a BBC-től megszokott színvonalat és értékeket képviselve.

Európa a digitális felvilágosodás küszöbén

A mérföldkőnek számító, „Digitally Enlightened” sorozat a DIGITALEUROPE és a BBC StoryWorks közös alkotása. Azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa azokat az ötleteket és sikertörténeteket, amelyek segítségével Európa digitális átalakulása zajlik.

A sorozat április 14-én indult. Azt vizsgálja, hogy egy közös vízió hogyan járulhatna hozzá az innováció felgyorsulásához, és az emberek és a vállalatok hatékony felkészüléséhez egy digitális jövőre.

Ha te is hiszel a digitális jövőben, és te is szeretnéd megváltoztatni a világot, nézz körül nálunk, hogy milyen lehetőségeket kínálunk ehhez.

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Tech ABC – Betűszavak, kifejezések és technológiák kezdőknek
Érdekel az IT és a programozás,...
Rendszerüzemeltető képzés – Tudd meg, hogy neked való-e!
A rendszerüzemeltetés amolyan IT-s jolly jokernek...
Codecool vélemények és gyakori kommentek – Itt vannak a válaszok!
Érdekel a Codecool 10 hónapos képzése,...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!