“ …mindenki szeret olyan módszerrel dolgozni, amiben hisz is.” – mentorinterjú Szarka Péterrel

30/08/2021

4 perc olvasási idő

Egykori full stack diákunk, Szarka Péter, ma már mentorként dolgozik nálunk. Elmesélte nekünk, miért döntött úgy, hogy visszatér a Codecoolba, és ezúttal kipróbálja magát a másik oldalon is.

Egykor te is Codecoolos diák voltál. Miért jelentkeztél annak idején a full stack képzésre, mi vezetett a programozói pálya felé?

Mindennel (is) foglalkoztam korábban, de mégis tepernem kellett a munkákért, és mindig nagyon irigyeltem azokat a barátaimat, akik tömegével kapták a leveleket a fejvadászoktól. Az informatika szakot még 2010-ben kezdtem, amikor már túl voltam két diplomán, és addigra sok kellemetlen élményt szereztem a “hagyományos” oktatással kapcsolatban. Nem viseltem jól a másfél órás elméleti előadásokat, ezért hamar félbehagytam az egyetemet. Közben sokat dolgoztam a számítógépen, 3D modelleztem, 2D-ben szerkesztettem, játszottam, írtam.

Egyszer egy vállalkozásomban egy programozó barátomtól kellett segítséget kérnem egy vezérlési probléma megoldásához, és ez eléggé zavart. Nem sokkal később Édesapám látta a Codecool egyik reklámját, felhívott, és azt kérdezte: “Ha már úgyis állandóan a billentyűzetet csapkodod, nem gondolod, hogy ez a képzés pont neked való lenne?” Változást akartam, anyagi biztonságot, egy megbecsült szakmát és állandó fejlődési lehetőséget, mivel nagyon szeretek tanulni. Szóval nem volt kérdés, hogy belevágok-e.

Hol helyezkedtél el a Codecool elvégzése után? A programozás melyik területe került hozzád a legközelebb?

Java backendesként kezdtem egy biztosítónál, ahol óriási kódbázis, adatbázis, és rengeteg integrált service fogadott, és nagyon sokat tudtam tanulni. Aztán egy későbbi munkahelyemen egy olyan projektre kerültem, ahol egyetlen frontendes dolgozott egy elég méretes terméken. Nagyon örült annak, amikor külön kérés nélkül elkezdtem tesztelni a munkáját, és visszajelzést adni neki, hiszen kifejezetten kritikus tudok lenni, ha UI/UX kérdésekről van szó. Itt is elmondtam a véleményem, és megvoltak az igényeim.

Azt már korábban is észrevettem magamon, hogy engem meg tud őrjíteni ha például egy gomb nincs jó helyen, vagy ha az interface egy felesleges lépésre kényszerít. Nagyon megtetszett ez a terület, úgyhogy nekiálltam tanulni, és a következő pozimban már frontendesként dolgoztam.

Milyen szakmai sikeredre vagy a legbüszkébb, akár junior korodból, vagy későbbről?

Szerencsére nagyon sok ilyen van! Szuper dolgokat programozhattam, ezért nehéz egyet kiemelni. De mondok egy korait. Az első munkahelyemen volt egy feature-öm, ami évi több tízmillióforint felesleges kiadástól mentette meg a céget. Persze azon a területen ez játékpénz, viszont a probléma rengeteg terméket érintett. Nagyon sok könyvtárba kellett beleírni miatta, és én őszintén boldog voltam, hogy ezzel foglalkozhatok. Külön engedélyt és némi plusz időt is kértem, hogy azokban a fájlokban, amiket érintenek a változtatások, refaktorálhassak is. Ezt megadták, én pedig olvastam, kutattam, debuggoltam, és tíz évnél is régebbi keretrendszerek nyomtatott dokumentációin rágtam át magam. Pár hét alatt megcsináltam, és erre nagyon büszke voltam.

Hihetetlen volt rájönni, hogy ilyen összetett, izgalmas problémák megoldása is lehet a feladatom. Az igazat megvallva szerintem alig hallott valaki arról a világbajnok feature-ömről azóta, és még annál is kevesebben használják, de én rengeteget tanultam belőle, és ez a lényeg.

Miért döntöttél úgy, hogy kipróbálod magad mentorként?

Az előző munkahelyem egy agency volt, ahol rengeteg különböző területről érkező, nyitott emberrel dolgoztam. Gyorstalpalókat tartottam és gyakornokokat is képeztem, de a menedzsmentnek és a partnereknek is magyaráztam az általunk használt technológiákról. Ezen kívül az is belejátszik az egészbe, hogy sok pedagógus van a családomban. Édesanyám is az, és biztosan ő is hatással volt rám. Na, meg én már személyesen is megtapasztalhattam, hogy mennyire hatékony a Codecool módszere, és hát mindenki szeret olyan módszerrel dolgozni, amiben hisz is.

Mennyiben látod máshogy a mentorok szerepét most, hogy már nem diák vagy, hanem te is mentorkodsz? Értek meglepetések azzal kapcsolatban, hogy milyen feladatai vannak egy mentornak?

Persze, hogy értek! Valahogy kívülről nézve nem tűntek ennyire elfoglaltnak a mentoraink. Cruise-olni (így hívjuk, amikor projektről-projektre megyünk, és mindenütt besegítünk) egész álló nap lehetne, mindig akadna kérdés. A diákokat minden érdekli, ami a szakmával kapcsolatos, szóval néha azzal az érzéssel térek haza, hogy megállás nélkül beszéltem. A technikai segítségen kívül a motiválás is fontos feladat, és a “lélekmasszírozásokra” sokkal nagyobb szükség van, mint gondoltam.

A másik, ami meglepett, a rengeteg háttérmunka, és itt nem a szimpla adminisztrációra gondolok. Rengeteg workshopot csinálunk, ahol részt veszünk a tananyagfejlesztésben, kísérletezünk, önfejlesztünk, és az infót áramoltatjuk.

Diákként is sejtettem én, hogy ez mehet a háttérben, de nem láthattam belőle túl sokat. Most ott vagyok a közepében, és mondjuk úgy, hogy eléggé változatosak a mindennapjaim.

Mit élvezel a legjobban a mentor szerepben, és mit érzel a legnagyobb kihívásnak?

Sok mindent élvezek. Szeretem például a diákok “Áhá!” pillanatait. Vagy amikor spontán találok egy hétköznapi életből vett analógiát, amin keresztül a diákok azonnal megértenek valamit, az színtiszta sikerélmény nekem. Szeretem azt is, amikor elérem egy diáknál, hogy megbocsásson magának, ha valamit nem ért meg teljesen elsőre. Pörögni és haladni is kell, de el kell fogadni, hogy bizonyos absztrakciók teljes megértéséhez idő kell. Majd megérti a jövő héten, vagy két év múlva, de a lényeg, hogy később fel tudja használni. Nem szabad beleragadni egy problémába, amikor mást is lehet kutatni és gyakorolni.

És ebben rejlik a legnagyobb kihívás is: motiválni kell a diákokat, de hajszálpontosan vissza is kell jelezni, ha valamibe több időt kell még fektetniük. Elsőre nem mindig világos a másik félnek, hogy ez az ő érdekében történik.

Hogyan méred a sikert ebben a szerepkörben?

Ebből a szempontból elég egyszerű dolgunk van. Minden sikeres PA (Personal Assessment, aza modulzáró vizsga) 1, minden szerződés (amit egy diák aláír egy partnercéggel) 2 pont.

Mit javasolsz azoknak, akik még csak most kezdik tanulni a szoftverfejlesztést? Milyen készségek fejlesztésébe, megszerzésébe fektessék a legtöbb energiát?

Én azt mondom, hogy a legtöbbet a türelembe fektessék. A szakmán kívüli emberek fejében egy nagyon hamis kép él a programozókról, és sajnos sokszor a munkaadók is azt hiszik, hogy aki programozik, az biztos mindent tud a számítógépekről, az összes applikációról, meg a telefonokról is, és mindig tudja a választ arra a kérdésre, hogy “Miért írja ki azt hogy…?”. De ez persze nem igaz, mert az IT egy nagyon szerteágazó terület, és egyre kevesebb generalista szakember van a piacon. Egy ilyen gyorsan fejlődő iparágban pedig ez teljesen természetes is.

A türelemre visszatérve pedig, ma még lehet, hogy csak tíz gombot használsz a szerkesztőben, de három év múlva már az összeset ismerni fogod. Egy év után még nem érzed úgy, hogy a legoptimálisabb kódot sikerül írni? Hát, jobb, ha hozzászoksz, mert lehet, hogy tíz év múlva se fogod úgy érezni. De ettől még a jelenlegi tudásod is baromi értékes tud lenni, és a többi is rád fog ragadni.

Aztán ha már sikerült magadat a türelemre kondicionálni, akkor jöhet a fókusz és a logika is. Ezeket a készségeket sem árt trenírozni.

Hogyan szoktál kikapcsolódni? Mivel töltöd a szabadidőd?

Imádom a 35-40 éves retro videojátékokat eredeti gépeken tolni. Commodore 64-esek, illetve 8 és 16 bit-es konzolaim vannak otthon, amikkel kölyökként is játszottam. A tágabb baráti körömben még bajnokságokat is szervezek! Mostanában ez mozgat, és a programozásuk is érdekel. Ezen kívül sokat olvasok klasszikus irodalmat, pszichológiát, hadtörténeti műveket, és természetesen sci-fit. Imádok bort és whiskyt is kóstolni. Ha pedig valami egészségeset akarok csinálni, akkor elmegyek túrázni.

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Váltanál? Így tudsz most érvényesülni junior fejlesztőként
Lehetetlen helyzetet kiáltanak az IT-piacot elemzők,...
Codecool vélemények és gyakori kommentek – Itt vannak a válaszok!
Érdekel a Codecool 10 hónapos képzése,...
Az interjú kérdéseken túl: így leszel az IT-s állásinterjúk mestere
IT-karrieren gondolkodsz, de már előre izzadsz...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!