Sok helyen látjuk, hogy a digitalizáció rohamtempóban alakítja át az ügyféligényeket. A W.UP egy olyan következő generációs banki szoftvercég, amely a banki szoftverek és az ügyfelek elvárásai között tátongó szakadékot segít áthidalni, legyen szó akár insight-vezérelt értékesítési és ügyfélkommunikációs szoftverekről, netes bankolásról vagy mobilbank-alkalmazásokról. 2014-es indulásuk óta csapatuk százfősre nőtt és mára olyan nagyvállalatokkal dolgoznak együtt, mint az OTP, a CIB, a Vodafone vagy az MKB Bank. Idén demóztak az egyik legfontosabb fintech konferencián, a FinovateEurope-on is.
Sok hazai céghez hasonlóan a W.UP-nak is a kezdetektől fejfájást okozott az IT-szakemberhiány. Különösen nehéznek bizonyult, hogy a miskolci bázisukra erős alapokkal rendelkező junior fejlesztőket találjanak. „Az elmúlt évek során azt tapasztaltam, hogy a frissen végzett informatikusok gyakran nem rendelkeznek azzal a háttérrel, amit a W.UP keres. Ez persze sok esetben nem az ő hibájuk, hiszen nem minden képzés biztosítja a diákok számára a megfelelő alapokat és gyakorlati tudást. Meggyőződésem, hogy emiatt a motivációjuk sem mindig veri a plafont” – meséli Pokorni Zsófia, a W.UP HR Recruitere. Így került a Codecool a képbe.
Első körben négy diákot vettek fel, akik ez év májusától már teljes munkaidős kollégaként dolgoznak a W.UP-nál. „A kezdeti, gyakornoki időszakban is láttuk már a különbséget köztük és a korábban felvett, más intézményekből kikerült diákok között” – magyarázza a döntést Zsófia. „Természetesen van még mit fejlődniük, de nagyon jó úton járnak, keményen hajtanak és gyorsan felvették azt a ritmust, amit a cégünk képvisel. Képesek önállóan feladatokat megoldani, nem félnek kérdezni. Szerintem rövid időn belül teljesen el lehet majd engedni a kezüket.”
Az biztos, hogy a Codecool diákjainak a jövőben is lesz helye a W.UP csapatában, akár fejlesztőként, akár elemzőként. „Csak pozitívumokat tudok mondani a Codecoolról, hisz beváltották a reményeinket az együttműködéssel kapcsolatban. Az ott dolgozó mentorok és vezetők egyaránt végtelenül segítőkészek és mindig készséggel állnak a rendelkezésünkre. A diákok remek hozzáállással és alapokkal rendelkeznek, és isszák a tudást mint a szivacs. Bátran ajánlom őket minden leendő partnernek, aki stabil alapokkal rendelkező juniorokat keres a csapatába.”