„Merész váltás volt, de egy percig sem bánom, hogy így döntöttem.” – Döme Viktor tapasztalatai a Full Stack képzésről

20/11/2022

4 perc olvasási idő

Döme Viktor épp egy négycsillagos szálloda manageri pozícióját töltötte be, amikor a Covid kihúzta az ágazat dolgozói lába alól a talajt: ez adta meg számára a végső lökést ahhoz, hogy kipróbálja magát az IT területén is. A Codecool diákjait bemutató interjúsorozatunk következő állomásán Viktorral beszélgettünk arról, milyen élményei vannak a Full Stack képzéssel kapcsolatban, és hogyan sikerült elhelyezkednie a képzés elvégzése után.

Döme Viktor

Tartalomjegyzék

Viktor, mivel foglalkoztál a Codecool előtt, és miért döntöttél a váltás mellett?

A váltás előtt pár évig a turisztikai szektorban dolgoztam, a végén egy 4 csillagos szálloda manageri pozíciójából jöttem el. Mint sokakat, engem is a 2020-as év késztetett a váltásra, a Covid nagyon rosszul érintette a turisztikai iparágat. Mivel régóta kíváncsi voltam a programozói munkakörre, a pandémia adta meg a végső lökést, hogy megtegyem ezt a hatalmas lépést. Akkor egyérteműnek tűnt, hogy ezzel a szakmával sokkal biztosabb lábakon tudok majd állni.

A Codecool mellett szólt az a fontos érv is, hogy a tandíjat a képzés után is lehet törleszteni, enélkül lehetséges, hogy bele sem vágtam volna, mivel akkor nem volt meg a szükséges forrásom a tandíj finanszírozásához. Az utólagos törlesztés nagyon nagy pluszt ad annak, aki még bizonytalan anyagi háttérrel vág bele.

Milyen élmény volt számodra a Full Stack programozó képzés, a Codecool?

Nem is gondoltam az elején, hogy idővel mennyire belejövök, és mennyire fogom élvezni, ugyanakkor azt hozzá kell tegyem, hogy számomra kellett pár hónap, amíg teljesen ráállt az agyam a programozásra. Az első fél évben nagyon sok időt öltem bele a tanulásba, valahol heti 50-60 óra között, ami meglehetősen fárasztó volt, ugyanakkor élveztem, amit csinálok. 

Az alkalmi kudarcokat elfeledtette az, hogy a projektheteken különözőnehézségű játékokat kellett csapatban megtervezni és lekódolni, ami eszméletlenül változatos volt, és végig jól szórakoztunk a napi gyakorlás közben is. A csapattársaimmal szoros viszonyban voltam, és végig segítettük egymást, megosztva a legtöbb információt. Részben ez egy hatalmas csapatjáték is.

A tanítási módszertan és a képzés felépítése is adott egyfajta motivációt, mert érdekes volt, és merőben más, mint amit megszokhattam előtte. Az otthon tanulós hetek flexibilitása, keverve a projektmunkás hetek pörgésével nekem nagyon bejött (a Codecoolnál váltott hetekben zajlik a tanulás – egyik héten sok a csapatmunka, a másik héten pedig önállóan dolgozzuk fel a tananyagot, ilyenkor lazább az időbeosztás).

Te hogy oldottad meg a megélhetésed, amíg a képzést végezted? Hogy tudtad fenntartani magad a 12 hónap alatt? Volt, aki támogatott?

Úgy vágtam neki a képzésnek, hogy volt félretett pénzem, amit kifejezetten erre szántam. Azért is próbáltam időben befejezni a tanulást, mert az utolsó 2 hónapra már csaknem feléltem a tartalékaimat, de szerencsére a szüleimtől és a nagybátyámtól is kaptam anyagi támogatást, úgyhogy nem maradtam egyedül erre az időszakra sem. 

Melyik a kedvenc programnyelved vagy technológiád?

Kimondott kedvencem nincsen, de napi szinten használok sok Typescript/Javascriptet, így meglehetősen a szívemhez nőtt. Mellette áll szorosan a dobogón a Python is!

Te mennyi idő alatt végezted el a képzést? Volt, hogy kihasználtad azt a lehetőséget, hogy haladhatsz a saját tempódban?

Körülbelül 11 hónap alatt végeztem el az akkor 12 hónapos képzést, mivel sikerült már a képzés utolsó modulja közepén állást szereznem. Nagyon gyorsan elrepül ez az időszak. Ezen felül esetemben nem került végül sor arra, hogy kihasználjam, hogy egy-egy modult rövidebb idő alatt is végezhetek, vagy ha szükséges, akkor több időt is tölthetek benne. Engem nagyon motivált az, hogy szerettem volna minél előbb elhelyezkedni.

Milyen volt az álláskeresés? Tudtad, hogy egy multinál/startupnál szeretnél elhelyezkedni? A képzés után mennyi idő alatt lett munkád?

Nagyon szerencsés voltam, rendhagyó módon már a képzés utolsó moduljának közepén jelentkezhettünk állásokra, mert épp szakemberhiány volt az adott területen. Ezen a ponton úgy éreztem, mehet az all-in, és egyből sikerült is állás szereznem. Nem kifejezetten volt számomra fontos, hogy multinál helyezkedjek el, viszont annyira jó volt a bérezés és a feltételek, hogy egyértelmű döntés volt. Nem utolsósorban az állásinterjún is az jött át, hogy a munkatársaim korrektek és szimpatikusak, úgyhogy nem sokat gondolkodtam a dolgon. 

Hol dolgozol, és mivel foglalkozol most? Mesélj a munkádról! Hogy néz ki egy munkanapod?

A GE Healthcare-nél dolgozom 1 éve junior szoftverfejlesztőként. Rugalmas munkaidőben dolgozom, általában fél 9-9 körül kezdek, 10 órakor van a napi standup a csapatommal, amikor mindenki beszámol róla, hogy előző nap mivel foglalkozott, hogy áll az adott feladatokkal, és itt beszéljük meg a mindenkit érintő dolgokat is. A nap hátralévő része már teljesen annak függvényében zajlik, hogy vannak-e más kiírt meetingek, amin részt kell venni vagy sem. 

Elég sokrétű a munka, hiszen nemcsak egy specifikus résszel foglalkozik egy fejlesztő, hanem egy fő területre és mellette több kisebb alterületre is kerül hangsúly. Én frontend vonalon kezdtem, mert éppen arra volt szükség, ráadásul számomra mindegy is volt, hogy mivel foglalkozom, mert tetszett mindegyik oldal, így a mai napig nem bánom, hogy ez a domináns terület, amit napi szinten fejlesztek. Emellett még unit test, és automata teszteléssel foglalkozom, de heti szinten többször bele kell nézni és követni kell a backendet is, hogy teljes képet kapjak a fejlesztésekről, valamint az infrastrukturális dolgokban is otthon kell lenni, mint pl. különféle AWS/Azure szolgáltatások.

Hibrid munkarendben dolgozom, de főként otthonról. Heti egyszer be szoktunk járni egy megbeszélt napon, amikor találkozik a társaság: azok általában közvetlenebb, lazább napok szoktak lenni, esetleg munka végén levezetőnek ping-pongozunk az irodában.

Kinek ajánlanád az IT-karriert? És kinek ajánlanád a Full Stack képzést?

Fontos, hogy érdekeljen a technológia világa, hiszen főleg az elején sokat kell majd gyakorolni, ami mellé egy jókora motiváció sem árt. Számomra fontos tényező, hogy azonnal visszacsatolást kap az ember arról, hogy amit létrehozott, az működik, hiszen ez hamar kiderül egy kódsor elkészítésekor. Érdemes az anyagiakat is figyelembe venni, mert a képzést nem  igazán lehet főállású munka mellett végezni.

Általánosan véve annak ajánlom a Full Stack képzést, aki szeretne átfogó képet kapni a szoftverfejlesztés világáról, technológiákról, munkafolyamatokról. 

Mit szeretsz a mostani életedben?

Leginkább a rugalmasságot, a kényelmet szeretem benne, és azt, hogy nem vagyok mikromenedzselve. Az otthoni dolgok elvégzésére mindig marad idő és nem kell hétvégén ezekkel szenvedni. Ha bármikor el kell menni otthonról munkaidőben, arra mindig van lehetőség, és a legnagyobb flexibilitással kezelnek mindent, amíg rendesen dolgozunk. Egy teljesen más világból jöttem át ebbe, és nem mennék vissza semmi pénzért. 

Hogyan szoktál kikapcsolódni? Mivel töltöd a szabadidőd?

Eljárok edzeni, a barátnőmmel töltök sok időt, találkozok ismerősökkel, olvasgatok különböző fejlesztői cikkeket, próbálok naprakész maradni, alkalomadtán pedig játszok valamivel a gépen, ha épp van rá pár szabad órám és nincs más programom. 

Milyen lehetőségeket látsz magad előtt a jövőben?

Rengeteg lehetőség áll előttem, amíg egy ilyen dinamikusan növekvő és változó iparágban dolgozom. A digitalizáció igénye csak növekszik, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban, főként azért, mert ez az iparág nagyon sok lábon áll. Amíg nyitott szemmel járok, addig lehetőség is lesz bőven, akár itthon, akár külföldi remote munkavégzés formájában, de ehhez képeznem is kell magam. Reméljük a legjobbakat!

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Fejlődési szemlélet (growth mindset): az egyik legfontosabb soft skill a szoftverfejlesztők életében
A fejlődési szemlélet (growth mindset) lehet...
„Ma Magyarországon ez az egyik legjobb munka.” – Ismerjétek meg Tokai Dániel történetét!
Tokai Dani az egyetemi képzés alatt...
Codecoolos aranyérem a Morgan Stanley hackathonon
Első helyezést ért el az egyik...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!

Ha tovább böngészel a weboldalunkon, azzal beleegyezel abba, hogy sütiket és más hasonló technológiákat használunk a Süti Szabályzatunkban írtak szerint. A sütik kezelését bármikor módosíthatod a böngésződ beállításaiban, de akár törölheted is őket.