Új év, új karrier

31/01/2019

< 1 perc olvasási idő

Friss végzőseink összesen hét különböző cégnél kezdtek C#-, Java– és PHP-fejlesztő, valamint tesztelő pozícióban, a bank- és biztosítási, a telekommunikációs, a gyógyszeripari és a techszektorban. Büszkék vagyunk rá, hogy a Codecool képzésének része az állásgarancia, ami azt jelenti, hogy nem csak full-stack junior programozóvá képezzük a diákjainkat, de az első IT-állásukat is segítünk megtalálni. Nem is akármilyen eredménnyel: eddig a diákjaink 98%-át sikerült elindítanunk az informatikai pályán, ami ma már hét országban több mint 400+ Codecoolert jelent, 4 lokáción! És úgy tűnik, ennek a munkaadók is örülnek.

„Elég sok pozitív visszajelzést kapunk” – meséli Gyertyánffy „Gyertya” Zoltán, aki egy Codecoolos társával .NET fejlesztőként helyezkedett el a Mortoff IT-tanácsadó cégnél. „Sokan meglepődtek, hogy egy egyéves képzés után mennyire gyakorlatorientáltan és önállóan tudunk hozzáállni a feladatokhoz, és hogy nem kell a szánkba rágni a dolgokat” – tette hozzá. Gyertyát általános iskolás kora óta vonzotta a programozás világa, és végül nyolc év mérnöki pálya után vágott bele a Codecool programozóképzésébe. „Mindenki a Codecoolt ajánlotta a nem hagyományos képzések közül, úgyhogy belevágtam. A suli az írásbeli és a szóbeli állásinterjúra is felkészített. Még csak most járok az első hónap végén, de eddig szerencsére simán vettem az akadályokat.”

Érdekel a programozás? Vágj bele nálunk! Jelentkezz a Codecool kéthetente induló programozóképzésére és szerezz piacképes, biztos tudást egy év alatt! 

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

„A digitalizáció a gondolkodásmód megváltoztatásával kezdődik”
4 országban összesen több, mint 300...
Mindent az Újratervezés Programról – Egy bennfentes szemén keresztül
Tele vagy kérdésekkel az Újratervezés Programmal...
Svéd kultúra és high-tech streaming alkalmazások
4 országban összesen több, mint 300...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!

Ha tovább böngészel a weboldalunkon, azzal beleegyezel abba, hogy sütiket és más hasonló technológiákat használunk a Süti Szabályzatunkban írtak szerint. A sütik kezelését bármikor módosíthatod a böngésződ beállításaiban, de akár törölheted is őket.