IT-képzések Diákhitellel, Állami Támogatással és az Újratervezés Program

 
Sokakat foglalkoztat az új, IT-képzésekre igényelhető diákhitel-konstrukció és az Újratervezés program
által igényelhető állami támogatás az , így összefoglaltuk számotokra a legfontosabb és legfrissebb információkat.

Diákhitel

2020. május 1-jétől december 31-ig az eddigi hallgatói hiteleken kívül bevezetik a kamatmentes, teljesen szabad felhasználású Diákhitel Pluszt, amelyet a Diákhitel Központnál lehet majd igényelni.

A Diákhitel Pluszt aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók maximum félmillió forintos összegben május 1-jétől igényelhetik.

A Diákhitel Plusz az állami struktúraváltó informatikai alapképzésben részt vevők számára is elérhető. Amennyiben a Codecoolnál tanulsz majd a négy meghirdetett struktúraváltó informatikai képzés - Java backend fejlesztő, frontend fejlesztő, szoftvertesztelő, rendszerüzemeltető - egyikén, igénybe veheted ezt a szabad felhasználású, kamatmentes diákhitelt is maximum 1 200 000 forintos összeghatárig. A Diákhitel Pluszt akkor igényelheted, ha 18 éves elmúltál, de az 55. életévedet még nem töltötted be és nincsen lejárt hiteltartozású diákhiteled vagy élő Nyelvtanulási Diákhitel szerződésed. A hiteltermékről itt olvashatod a Diákhitel Központ részletes tájékoztatóját.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 10-i közleménye szerint 2021 áprilisától a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel.

Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek. A szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos - jelenleg 1,99 százalékos - kamatozású, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz. A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forint lehet, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez. A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet.

A törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi.

Állami támogatás (Újratervezés Program)

Május 11-től lehetett jelentkezni arra az államilag támogatott alapozó informatikai képzésre (az Újratervezés Program keretében), amelyet a kormány április elején bejelentett, és amelynek elvégzése előfeltétele volt a további, informatikai karriert nyújtó kurzusok állami támogatásának.
Ez a 4-8 hetes IT-átképzés, az Újratervezés Program nevet viseli.
 
Az Újratervezés Program alapozó informatikai képzése befejeződött, a ráépülő IT-kurzusok elindultak, azokhoz nem lehet becsatlakozni. Ha a jövőben is lesz lehetőség a Codecoolnál államilag támogatott képzésen részt venni, hírlevelünkben, weboldalunkon, és közösségimédia-csatornáinkon tájékoztatni fogunk róla. 
 
Ha nem szeretnél várni, és most azonnal elindítanád IT-karriered, több, 3-12 hónapos kurzust is tudunk kínálni neked. Nézd meg induló képzéseinket itt!
 
 
KURZUSAINK

Kurzusaink

Full-stack fejlesztői kurzusaink folyamatosan indulnak, a további képzések indulását az egyes kurzusok oldalán találod.

  • codecool_logo_symbol
    Rendszerüzemeltető (System Administrator)
    17 hetes rendszergazda kurzusunk során olyan tudáshoz jutsz, amellyel képes leszel junior rendszergazda (sysadmin) munkakörben helytállni. Részletek
  • codecool_logo_symbol
    Szoftvertesztelő
    17 hetes kurzusunk elvégzését követően manuális szoftver- tesztelőként piacképes szakmát szerzel, hiszen ez a tesztelési feladat szerves része minden szoftver és alkalmazás létrejöttének. Részletek
  • codecool_logo_symbol
    IT-projekt menedzser (agilis szemlélettel)
    Három hónapos kurzusunk bevezetést ad az IT-projektek komplex és izgalmas világába, elvégzését követően jó eséllyel pályázhatsz junior projektmenedzser, product owner állásokra, minden iparágban, ahol vannak IT-projektek! Részletek
  • codecool_logo_symbol
    Frontend (Weboldal-) fejlesztő
    17 hetes, alapvetően a Javascript programozási nyelvre építő képzés, amely során webes technológiákra alapozva nemcsak weboldalakat, de komplex webalkalmazásokat is képes leszel elkészíteni, és ilyen állásokra pályázni bárhol a világban. Részletek
  • codecool_logo_symbol
    Full-stack fejlesztő képzés
    12 hónapos full-stack fejlesztő képzésünk elvégzése során soft skillekkel felvértezett junior programozóvá válsz. Nem specifikusan egy programnyelvhez fogsz érteni, hanem komplexen átlátod a programozás minden részletét. Nappali és hétvégi kurzusként is indul.

Érdeklődöm/Jelentkezem

Átolvastál mindent, és úgy érzed, szeretnél előregisztrálni a közeljövőben induló IT-képzéseink egyikére, vagy jelentkeznél a már futó nappali vagy hétvégi full-stack kurzusunkra? Kattints a Jelentkezés gombra, válaszd ki a téged érdeklő kurzust (1-6 hónapos specializált IT-képzéseink esetén a Digitális Átképzés Programjainkat), és hamarosan küldjük neked a további információkat a képzésekkel kapcsolatban!

Érdeklődöm/Jelentkezem