Egyetem helyett Codecool? Mérlegeljük a lehetőségeidet!

09/02/2023

7 perc olvasási idő

Válaszúthoz érkeztél, és próbálod eldönteni, merre indulj el az álom IT-karrier felé? Úgy érzed, a „hagyományos” mód amelyen eljuthatsz oda nem feltétlenül a megfelelő számodra? Azért állítottuk össze ezt a hasznos útmutatót, hogy segítsünk megalapozott döntést hozni.

Tartalomjegyzék

Az egyetem helyett alternatív úton eljutni a programozói karrier felé még mindig szokatlan sokak számára, de rengeteg előnnyel járhat. Manapság már simán lehet belőled programozó diploma nélkül is.

A legjobb ha mérlegeled a lehetőségeidet, mielőtt túl sok időt és energiát ölnél bele bármibe.

Szóval melyik lenne a jó választás számodra? Codecool, vagy az egyetem? Először az egyetemekről lesz szó, aztán megnézzük, miben különbözik tőlük a Codecool. Kezdjük az alapoknál:

Miért akarnak egyetemre menni azok, akik az IT területén szeretnének elhelyezkedni?

Egyszerűen megfogalmazva azért, mert még mindig ez a hagyományos, jól kitaposott út, és sokaknak a magától értetődő lépés. Az egyetemi képzések által nyújtott tananyag mélysége és változatossága pedig semmilyen más opcióhoz sem hasonlítható.

Másrészt a presztízs is komoly hajtóerő. El tudod képzelni, hogy megjelensz egy állásinterjún diploma nélkül? Az IT világában ez már egyre elfogadottabb, és sok munkáltató egyre kisebb jelentőséget tulajdonít a diplomának. A tapasztalat és a készségek azonban egyre inkább felbecsülhetetlenné válnak.

Nyomós okként megemlíthetnénk még a karrierkilátásokat is, mivel a diploma hiánya azt is jelentheti, hogy sok állásra nem te leszel a legjobb jelölt. Azonban ez teljes mértékben attól függ, milyen típusú karriert szeretnél. Az IT-s kollégákból hiány van, és az egyetemi szintű tudás már sok álláshoz nem elvárás.

Végül, de nem utolsó sorában, ott van még a közösségi élmény is: valószínűleg nem akarsz kimaradni a rengeteg szórakozásból, ami az egyetemen várhat.

Gruppe Studierende

Mire van szükség ahhoz, hogy egyetemre mehess?

Ahhoz, hogy felvételt nyerj egy egyetemi képzésre, a legjobbat kell kihoznod magadból a gimi során: kenni-vágni kell vagy a matematikát, vagy a fizikát, vagy mindkettőt.

Sok olyan diákot ismerünk, akikből remek programozó lehetett volna, de teljesen elcsüggedtek attól, hogy nem vették fel őket az egyetemre. Az a szomorú ebben, hogy diploma nélkül is simán beindíthatták volna a karrierjüket.

Mit fogsz tanulni az egyetemen?

Az egyetemek nagy hangsúlyt fektetnek az elméleti oktatásra, így, ha érdekelnek a miértek és hogyanok, az informatikai diploma remek választás lehet neked.

Az IT területén az ilyen típusú felsőoktatásnak az a „hátránya”, hogy az intézmények leginkább a mérnökök képzésére összpontosítanak, ami többévnyi haladó matematikai és fizikai tudást igényel. Azonban a mérnöki munkák csupán a munkalehetőségek kis százalékát teszik ki. Szóval mindaz, amit az egyetemen megtanulsz, nem feltétlenül felel majd meg annak, amit a munkáltatók valójában keresnek.

Programmieren leernen

Miért hagyják ott az emberek általában az egyetemet?

A hagyományos oktatás során az a jellemző, hogy azért tanulsz, mert jó jegyeket akarsz szerezni, vagy azért, hogy sikerüljön letenni egy tárgyat. A mélyebb tudás megszerzése, vagy a téma érdekessége és relevanciája számodra sokszor képbe se jön. Az egyetemeken az előmeneteled kizárólag a pontokon múlik, viszont az elméleti tudás, amit elsajátítasz azért, hogy átmenj a vizsgán, gyakran megkopik az idő múlásával.

A másik, ami miatt elcsöggednek az emberek, az a frontális oktatás. Ülsz az órákon, az előadó magyaráz, és egy halom tananyagot kapsz, amit egyedül kell feldolgoznod. Nem sok esély nyílik arra, hogy elmélyítsd a tudásod gyakorlaton alapuló feladatokkal, vagy hogy célirányos segítséget kapj, amikor törésponthoz érsz.

Az, amit szintén nem lehet még szó nélkül hagyni, az a rengeteg befektetett idő és energia ami egy egyetem elvégzéséhez szükséges. Egy nappali szakon hosszú évekről beszélünk és ez komoly költségekkel jár. Sokaknál eljön egy pont, amikor ráébrednek, hogy az, amit a végén kapnak, egyszerűen nem éri meg az árát. Lehet, hogy inkább minél előbb dolgozni szeretnének, hogy tapasztalatot szerezzenek, és tudjanak kezdeni pénzt keresni.

Mi történik az egyetem után?


A friss diplomásoknak sok lehetőségük van az egyetem után. Néhányan ilyenkor egy év szünetet tartanak, ha megtehetik. Utaznak, vagy csak időt szánnak rá, hogy alaposan átgondolják a következő lépéseiket.

Mások a továbbképzés mellett döntenek, azt remélve, hogy a további tanulmányok később még jobb álláslehetőségekhez vezetnek majd.

A legtöbben azonban rögtön az alapképzés után álláskeresésbe kezdenek. Gyakornoki, vagy junior pozíciók vannak ilyenkor kilátásban. De az egyetem után ez komoly kihívást jelenthet, még azoknak is, akiknek diploma van a kezében. A friss diplomásoknak nincs munkatapasztalatuk, az egyetemek pedig sok olyan életbevágóan fontos skillt nem tanítanak meg, amelyek egy munkahelyen alapvető elvárásnak számítanak. Ilyenek például a csapatmunka, a hatékony kommunikáció, a prezentálás, a konfliktuskezelés, vagy az időbeosztás képességei. Ezeket hívjuk soft skilleknek. Ha az egyetem után szeretnél a munkáltatók első számú választása lenni, ezeket a skilleket egyedül kell elsajátítanod; erre túl sokan jönnek rá túl későn.

Miért választják a Codecoolt akik az IT területén szeretnének dolgozni?

A munka világa teljesen más, mint amilyennek sokan elképzelik, és eltérő skilleket kíván ahhoz képest, amit az egyetemen tanítanak. Egyedül belépni az IT területére pedig nem könnyű. Ha a karriered első szakaszában egyedül kell navigálnod, iránytű nélkül, az igazi kihívás. A Codecool erre a problémára kínál megoldást.

Nálunk intenzívebben és célzottabban fogsz tanulni. Sokkal gyakorlatiasabb tudást biztosítunk, és azt tanítjuk, amit az IT világában keresnek a munkáltatók.

A módszerünk is teljesen más: a hagyományos, frontális oktatás helyett gyakorlaton alapuló képzésben lesz részed. Végig támogatni fognak gyakorlott mentorok, de gyakorlat, nem csak hallgatás útján fogsz tanulni.

Ezen kívül ott van még az a nem elhanyagolható szempont, hogy az idődből és a pénzedből nálunk a legtöbbet tudod kihozni. A Codecool lehetőséget ad rá, hogy rövidebb úton juss el egy remek álláshoz és egy jó fizetéshez. Az egyetemek erre nem kínálnak megoldást.


Mire van szükség ahhoz, hogy felvételt nyerj a Codecoolba?

 

A Codecoolnál nincs szükséged előzetes IT ismeretekre,se magas szintű matek tudásra, hogy tanulni kezdhess. Csak angol nyelvtudást, jó logikai skilleket, megfelelő hozzáállást és motivációt kérünk.

A Codecoolnál abban hiszünk, hogy simán szert tehetsz egy IT-s állásra, ha tényleg erre vágysz. Csak rajtad múlik, mennyi időt és energiát vagy hajlandó a jövődbe fektetni, de mi megadjuk azokat az eszközöket és támogatást, amivel elérheted az álmaidat.


Mit fogsz tanulni a Codecoolnál?

 

Az emberek legfőképp azért értékelik nagyra a Codecoolt, mert kizárólag gyakorlatias, aktuálisan keresett skilleket tanítunk. Folyamatosan újítjuk, formáljuk a tananyagunkat a piaci változásokkal összhangban, hogy csak olyasmit tanítsunk, amit a munkáltatók is keresnek.

Egyénileg, és csapatban is sokat fogsz dolgozni. Ennek a két felállásnak a váltakozásával egyrészt megtanulsz magatól tanulni, és a belső motivációdból fejlődni. Másrészt csapatban is hatékony leszel, és megtanulsz agilisan dolgozni másokkal, ahogyan azt a munkahelyeden is teszed majd a későbbiekben.

Annak az elsajátítása, hogy hogyan kell hatékonyan új dolgokat tanulnod az egyik legértékesebb tudásodnak fog majd bizonyulni. Az IT területe folyamatosan változik, így új technológiákhoz és dolgokhoz kell majd hozzászoknod.

Ott szokták hagyni az emberek a Codecoolt? Miért?

Azt már említettük, hogy az emberek időnként nem fejezik be az egyetemi képzést, de mi okuk lehet a Codecool otthagyására?

A válasz egyszerűen az, hogy nincs olyan oktatási módszer, ami mindenkinek tökéletes. A Codecool egy intenzív képzési program. Kódolás, egyéni munka, váltakozó hetek, sok projekt, és új szituációk. Vannak, akik elsőre nem látják át, mennyire komoly befeketetést is igányel a képzésünk.

Nagy előny, hogy a full-stack képzésünkön van próbaidőszak, amely során kipróbálhatod a programozást, és megnézheted, milyen az iskola, anélkül hogy túlságosan elköteleznéd magad.

zufriedene Studentin

Mi történik a Codecool után?

Az utad előre kristálytiszta miután elvégzed a full stack képzésünket: elkezdesz dolgozni az új IT-s állásodban.

Mivel állásgaranciát kínálunk, intenzív segítséget nyújtunk az álláskeresésben. Ebben a mentoraink és más, a karriered elindítását támogató kollégáink is nagy szerepet játszanak majd. Segíteni fogunk a CV-d megírásában, felkészítünk a szakmai, és a HR-es interjúkra is, és sok visszajelzést adunk, hogy fejlődni tudj az álláskeresés művészetében. Annyira biztosan vagyunk benne, hogy sikeres programozó lesz belőled, hogy ha hat hónapon belül mégsem találunk neked állást, álljuk a teljes képzési költségedet.

A folyamat végén pedig egy olyan állás vár majd, ami illik az elképzeléseidhez, és ahol a továbbiakban is sok más fejlődési lehetőség áll majd előtted.

A végére pedig jöjjön egy kis összefoglaló:

Az egyetem a megfelelő választás számodra?

A válasz az, hogy igen, ha:
– hajlandó vagy több évet a tanulmányaidra szánni, és anyagilag is megengedheted magadnak,
– nem bánod, hogy a tanulmányaid nem koncentrálnak a gyakorlatra vagy a valódi tapasztalat megszerzésére,
– az egyetemi diplomával járó hitelességre és presztízsre vágysz,
– mélyen szántó, elméleti tudásra vágysz, amit hosszú távon használhatsz,
– akadémiai területen szeretnél dolgozni a későbbiekben,
– meg akarod tapasztalni a hagyományos egyetemi életet: bulikat, csereprogramokat, klubokat, gyakornokságot stb.,
– felkészültél, hogy egyedül sajátítsd el a valódi munkahelyeken elvárt dolgokat, mint amilyenek a soft skillek.A Codecool a megfelelő választás számodra?

Az Codecool a megfelelő választás számodra?

A válasz az, hogy igen, ha:
– gyakorlati, aktuálisan keresett skillekre és tudásra vágysz,
– azt szeretnéd, hogy a tanulmányi pályád felkészítsen a valódi munkahelyek követelményeire,
– gyakorlaton alapuló tanítási módszertanra vágysz a hagyományos oktatás helyett,
– szeretnéd lerövidíteni az utat a valódi IT-állás és a jó kis fizetés felé,
– inkább mentoroktól tanulnál, nem előadóktól,
– a karriered beindítása fontosabb számodra, mint a tekintélyes diploma megszerzése,
– időd és anyagi kereted is van rá: a bootcampek rövidebbek, mint az egyetemek, de így is több hónapot ölelnek fel. Emellett drágák is lehetnek, azonban számos lehetőséget találhatsz a pénzügyi támogatásra.

És mi lesz a szórakozással?

Ahogy azt korábban említettük, ha barátokra, jó bulikra és tevékenységekre vágysz, az egyetem tűnik az egyértelmű választásnak, de hadd mondjunk el valamit: a Codecoolnál nagy hangsúlyt fektetünk a jókedvre is.

Sok hasonlóan gondolkodó emberrel találkozhatsz, akikkel kitarthattok egymás mellett. Gyakran hasonlóak az életcéljaitok, ami bármilyen közösségben nagyon motiváló és erős kapocs lehet. Valószínűleg tanuló- és programozótársakra is akadsz, és megismerhetsz olyanokat, akik a jövőben is melletted állnak majd.

Emellett, ha a Codecoolnál tanulsz, nemcsak a csoportodon belül, hanem a mentorok közt is barátokra lelhetsz. Ha olyan mentoraid vannak, akik egyenlőként kezelnek, az nagyon felemelő érzés lehet ahhoz képest, ha ahhoz szoktál hozzá, hogy a tanárok megtartják az előadást anélkül, hogy lehetőség lenne tőlük rendesen kérdezni.

Itt nem fognak elítélni, ha hibázol, hanem bátorítanak majd, hogy lépj ki a komfortzónádból, és gyűjts tapasztalatokat. És nagyszerű emberekkel oszthatod majd meg ezt az élményt! Arról nem is beszélve, hogy nálunk is vannak szuper bulik, öregdiák bálok, versenyek, és rengeteg közösségi esemény, amelyek sokkal színesebbé teszik a tanulmányaidat.

 


Szeretnél többet is megtudni a Codecoolról?

A kiemelt full stack fejlesztő képzésünk állásgaranciával és  utólagos fizetési lehetőséggel juttat el az új karrieredig.

Több modern programozási nyelvet, a legfontosabb technológiákat és még értékes soft skilleket is el fogsz sajátítani a profi mentorainktól.

Valódi tapasztalatokat szerzel majd a valós életből vett feladatokon keresztül, mindezt agilis munkakörnyezetben. Készülj fel rá, hogy rögtön a végzés után elkezdj az IT területén dolgozni. 

Készen állsz belevágni és jelentkezni? Kattints a jelentkezésre!

Kérdésed van? Olvasd el másik cikkünket is, amely mélyrehatóbban járja körbe a Full stack fejlesztő képzéseink témakörét, és amely segíthet kiválasztani a számodra legmegfelelőbbet.

Vagy egyszerűen lépj velünk kapcsolatba! Alig várjuk, hogy halljunk felőled!

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

„Tudtam, hogy ez lesz az utam” – Interjú Herold Péter Product Designerrel
Herold Péter korábban szabadúszó grafikusként és...
Fullstack, frontend, backend – Mi a különbség, és mennyit keresnek?
Ha már hallottál a full-stack fejlesztésről,...
Váltanál? Így tudsz most érvényesülni junior fejlesztőként
Lehetetlen helyzetet kiáltanak az IT-piacot elemzők,...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!