”Nagyon szeretem, hogy minden nap tanulok valamit újat.” – Panni karrierváltásának története

19/07/2022

4 perc olvasási idő

Panni 2021 júliusában érezte azt, hogy eljött a váltás ideje, és döntött úgy, hogy belevág a Codecool szoftvertesztelői képzésébe. Sikerrel vette az akadályokat, és ma már úgy érzi, megérte erre az új, izgalmas útra lépni.

Mivel foglalkoztál a Codecool előtt, és miért döntöttél a váltás mellett?

Az ELTE politológia szakán diplomáztam, utána egy ideig ügyfélszolgálaton dolgoztam. Aztán a férjem munkája miatt külföldre költöztünk, 6 évig éltünk ott, ez idő alatt született két kisfiunk. Végül úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, és sajnos pont ekkor volt a Covid első hulláma.

Itthon aztán értékesítési asszisztensként kezdtem el dolgozni, de kb. egy évvel később megérett bennem a döntés a karrierváltásra, így végül 2021 májusában felmondtam, és jelentkeztem a Codecool szoftvertesztelő képzésére.

Hogy jött a szoftvertesztelő képzés, és miért pont a Codecoolt választottad?

Egy kedves bolgár ismerőstől – aki maga is karrierváltás után helyezkedett el tesztelőként – hallottam először arról, hogy létezik manuális szoftvertesztelő munkakör is.

Amikor elkezdtem körülnézni a képzések között, egy IT recruiterként dolgozó ismerősöm ajánlotta a Codecoolt, ami után elkezdtem utánajárni, hogy milyen képzések vannak nálatok, és végül a szoftvertesztelő képzést választottam. Részt vettem egy codecoolos eseményen, egy online infóesten is, mielőtt meghoztam a döntést.

Milyen élmény volt számodra a képzés, mi az, amit kiemelnél?

Teljesen más oktatási/tanulási módszerrel találkoztam, mint bárhol az előzetes tanulmányaim során, és ez alól az egyetem sem volt kivétel.

A Codecool módszere sokkal életszerűbb volt, és sokkal nagyobb sikerélményt nyújtott számomra, mint a korábbiakban tapasztaltak. A mentori rendszer, a kisebb csapatban végzett munka már a képzés alatt is jó felkészülés volt a mindennapi munkavégzésre.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást, és miért?

Nem tagadom, a programozás része 🙂 Korábban egyik programnyelvet sem ismertem, teljesen új volt számomra ez az világ. Ezért sokszor úgy éreztem magam, mintha egy eddig ismeretlen idegen nyelvet tanulnék, de aztán a mentori segítségnek köszönhetően ráállt az agyam, és sikerült elsajátítanom a tudást.

Milyen volt az álláskeresés időszaka?

A kiválasztási folyamatok a legtöbb esetben többkörösek. Majdnem mindig volt egy otthon megoldandó próbafeladat, vagy az interjúk során élesben mérték fel a technológiai tudásom, vagy épp a gondolkodásmódomra voltak kíváncsiak. Ha elindult a folyamat, akkor általában gyorsan kaptam visszajelzést, de persze olyan is volt, hogy a jelentkezés után nem jutottam tovább.

Mit csinál egy szoftvertesztelő?

Nagyon röviden összefoglalva egy tesztelő a fejlesztők által megalkotott, vagy a már kijavított szoftvert segít még jobbá tenni. Megkeresi azokat a pontokat, ahol a szoftver nem jól működik, vagy esetleg nem a designnak megfelelő a kinézete. Egy tesztelő azt is ellenőrzi, hogy az újabb verziók esetében is minden megfelelően működjön, a legjobb felhasználói élményt nyújtva.

Mivel foglalkozol, és hol dolgozol most?

Most QA Engineerként dolgozom egy tech cégnél, a Supercharge-nál, ami Európa egyik leggyorsabban növekvő digitális innovációs megoldásokat nyújtó vállalata. Egy webes alkalmazáson dolgozom, és főleg JavaScriptet használok hozzá Azure-ban.

2021 novemberében végeztem el a Codecool szoftvertesztelő képzését, a hónap közepén volt az első interjúm a cégnél, és végül január elején kezdtem náluk dolgozni.

Hogy kell elképzelni egy átlagos munkanapodat? Mesélnél róla?

A reggeli stand up-okon (első rövid csapat meeting) megbeszéljük, hogy ki mivel haladt az előző nap, mit tervez arra a napra, mivel van esetleg elakadva. Utána pedig elkezdjük magát a tesztelést.

Általában kéthetes ciklusokban, úgynevezett sprintekben halad a munka. Kéthetente mindig megtervezzük, hogy a következő sprint alatt min fogunk dolgozni, ha szükséges, akkor minket tesztelőket a háttérfolyamatok megismerésébe is bevonnak.

Mit szeretsz a munkádban? Megérte váltani?

Nagyon szeretem, hogy majdnem minden nap tanulok valamit újat, folyamatosan van kihívás a munkámban. Úgy érzem, abszolút megérte váltani.

Hasznosítani tudod a Codecoolnál tanultakat?

Igen, teljes mértékben. Kezdve azzal, hogy tudom, hogy keressem meg a szükséges információkat, amik ahhoz kellenek, hogy haladni tudjak a munkámmal. A kollégákkal való kommunikációban sokat segítettek a soft skill workshopok, de konkrét tudásként pl. a tesztesetek megírását emelném ki. Összességében sok hasznos tudást kaptam a képzés alatt.

Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen lehetőségeket látsz magad előtt?

Több lehetőség is van egy tesztelői tudással rendelkező csapattag számára. Tovább lehet lépni projektmenedzserré vagy tesztautomatizálóként is lehet dolgozni, de simán lehet belőled fejlesztő is. Én, személy szerint még nem tudom, merre indulok tovább, és hogy mikor, hiszen még tesztelőként is bőven van mit tanulnom. 🙂

Mit mondanál azoknak, akik épp fontolgatják, hogy elkezdjék a szoftvertesztelő képzést, és karriert váltsanak?

Ha valaki olyan szakmát keres, ami változatos, minden nap lehet benne fejlődni, és ahol tényleg használni kell az agyad, akkor ez egy szuper választás. Érdemes hosszú távon gondolkodni, egy célként kitűzni a váltást, és én tényleg csak azt tudom javasolni, hogy mindenképp vágj bele!


Inspirálónak találtad Panni történetét?

Szeretnéd te is megírni a saját sikersztorid, karriert váltani és akár már 3 hónap múlva egy új IT-s pozícióban kezdeni?

Mi már alig várjuk, hogy találkozzunk veled! 🙂

Addig is, ha a képzéseinkkel kapcsolatban bármilyen kérdésed lenne, örömmel válaszolunk, csak keress minket!

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Befektetés a jövődbe: Egy programozó képzés hosszú távú előnyei + fizetések 2023-ban
Azon gondolkozol, hogy befektetsz egy programozó...
Codecool és az angol nyelv: Milyen szinten kell beszélni?
Ne agyalj tovább a Codecool angol...
10 hasznos és ingyenes mesterséges intelligencia app, amiről még nem hallottál
A ChatGPT már szinte elavultnak is...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!