Több mint egy bootcamp, jobb mint egy egyetem – így bontjuk le a falakat

15/11/2021

6 perc olvasási idő

This post is also available in: Deutsch English Polski Română

Amikor azt mondjuk, lebontjuk a falakat, azt úgy értjük, hogy egy olyan új rendszert vezetünk be, amely forradalmasíthatja, ahogy az emberek tanulnak és fejlődnek a kiválasztott szakterületükön. Pontosan ezzel az elképzeléssel alapítottuk meg a Codecoolt. És szeretnénk bizonyítani, hogy valóban többek vagyunk, mint egy bootcamp, és sok tekintetben jobbak is, mint egy egyetem.

Ahogy Sir Ken Robinson mondta a híres 2006-os TED Talk előadásában, a kreativitás manapság épp olyan fontos az oktatásban, mint az írástudás, azonban a legtöbb egyetem nem támogatja az emberek természetes tehetségét és kreativitását. A rendszereiket úgy alakították ki, hogy egyetemi professzorokat képezzenek. És bár napjainkban többen végeznek egyetemet a világon, mint korábban bármikor, az idő múlásával egyre kisebb a diplomák értéke.

Közben a gyakorlati tudás egyre keresettebbé válik a munkaerőpiacon. Ahogy Sal Khan, a Khan Academy alapítója mondta a 2015-ös TED Talk előadásában, a hagyományos egyetemi oktatás olyan, mintha egy sziklás alapra építenénk házat: hiszen folyamatosan haladhatunk előre úgy, hogy az alapvető követelményeknek megfelelünk, de közben nem törődünk a tudásunkban lévő hézagokkal és lyukakkal.

Kezd megváltozni az, ahogyan a hagyományos oktatási rendszerre tekintünk, és a diploma manapság már nem jelent garanciát egy állás megszerzésére.

A Codecoolnál sok évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy más szemszögből közelítjük meg az oktatást. Rengeteg ismeretre és személyes tapasztalatra alapozva úgy alakítottuk ki a full-stack fejlesztő képzésünket, hogy a leghatékonyabb és legszórakoztatóbb módon lehessen bárkiből programozó egy év alatt:

  • Rövidebb ideig tart, mint egy egyetem, de hosszabb, mint egy átlagos bootcamp. Kizárólag azt tanítjuk, ami ahhoz szükséges, hogy megszerezd az álommelód. Közben arra is időt szánunk, hogy támogassunk, és segítsünk téged, és annyi időd legyen elsajátítani a szakmát, amennyire szükséged van.
  • Kényelmesen, havi részletekben, utólag is fizethetsz a képzésért, ezért nem jelent majd problémát, ha nem rögtön rendelkezel a szükséges forrásokkal.
  • Extraként megkapod az állásgaranciánkat is, amely lelki nyugalmat biztosíthat: garantáltan lesz egy tech állásod versenyképes fizetéssel az egyik partnercégünknél, miután befejezted a képzést. (Nemrég osztottuk meg egy blogunkat az állásgaranciánkról, szóval gyorsan olvasd el azt is!)
  • legújabb technológiákat és programnyelveket fogod elsajátítani, valamint azokat a szükséges soft skilleket, amelyeket a cégek a jelöltekben keresnek.
  • Jól fogsz szórakozni, és remek közösségre találhatsz, valamint jobban fogsz haladni is, miközben a Codecool-életérzés megtölti a napjaidat, hasonló élményt biztosítva, mint egy nyüzsgő, egyetemi campus. (Ó, igen, erről a témáról is van egy blogunk! Kattints ide, és tudd meg, mit értünk „a Codecool-életérzés” alatt!)

Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? Nézd meg magad, hogyan érjük el mindezt!

A tech oktatásának új módja lényegre törő és szórakoztató

Ebben az új rendszerben, ami nálunk már megvalósult, nem egyszerűen bejársz majd az órákra, ahol passzív hallgatóként kapsz információkat egy előadótól. Tudjuk, hogy a tanulásnak nem ez a legjobb módja. Codecoolerként nem az lesz a célod, hogy mihamarabb a dolgok végére érj, miközben elszalasztod az értékes tanulási lehetőségeket.

A Codecoolnál az a nagyszerű, kreatív és egyedi ember lehetsz, aki vagy, és részt vehetsz a saját tanulási folyamatod kialakításában. Az, hogy az oktatásodat övező döntéshozatali folyamat részese vagy, nálunk normális, valamint hozzá fogsz szokni a transzparens, őszinte kommunikációhoz mindennel kapcsolatban, ami a tanulásod alatt történik.

Váltakozó, heti ütemterv szerint fogsz dolgozni, amelyben egy hétig egyedül, aztán egy hétig mentorokkal tanulsz majd. Ez a rendszer segíteni fog, hogy önálló szakemberré válj, és motivál, hogy a kezedbe vedd az irányítást, és felelősséget vállalj a saját tanulásod, munkád és kihívásaid terén. Mégis, minden egyes napot a csapatoddal kezdesz és fejezel be, illetve szükség szerint lehetőséged lesz konzultálni a mentoraiddal.

Ráadásul arra biztatunk, hogy tekints a hibákra tanulási lehetőségként. A kellemetlen, kihívást jelentő helyzeteket együtt tekintjük át. Így azt érezheted, hogy végig támogatunk és megértünk téged, és sikerrel járhatsz.

Mi folyamatosan átfogalmazzuk majd az olyan „fixed mindset”, azaz rögzült szemléletű kijelentéseket, mint: „Nem vagyok jó ennek a megoldásában”, arra, hogy: „Még nem találtam meg a módját, hogy megoldjam ezt”. Ez a fajta gondolkodás a lényege az úgynevezett „fejlődési szemléletnek” (growth mindset). Rájössz majd, hogy a karriered szempontjából az a legjobb, ha a digitális tudáskészletedet szilárd alapokra építed, és már az első naptól aktívan készülsz az új munkádra.

Ilyesmi, és még sok más hasonló dolog vár rád, ha a Codecoolban tanulsz.

“Grafikusnak készültem, de nem volt benne elég kihívás. A Codecoolban csak azt tanultuk meg, amire tényleg szükségünk van, és használnunk kell, miközben rengeteg támogatást kaptunk a mentorainktól – most már új út áll előttem, méghozzá olyan, amely során tényleg fejlődhetek.”

– Kincses Dani, szoftverfejlesztő

Mi a tech pozíciók valódi kihívásaira készítünk fel

Amikor azt mondjuk, hogy közelebb visszük az oktatást a munkahelyi követelményekhez és kultúrához, nem csak a levegőbe beszélünk. A Codecool képzési programját úgy alakítottuk ki, hogy pontosan azokat a készségeket tanulhasd meg, amelyeket a több mint 200 partnercégünk elvár az alkalmazottaktól, beleértve a soft skilleket is.

A full-stack programozóképzés során a valós életből vett projekteken fogsz dolgozni, és olyan agilis szoftverfejlesztési módszereket használsz majd, amilyen a Scrum, miközben folyamatosan fejlesztheted a soft skilljeidet. Már a legelső napon megkapod az első projektedet, és jóval több mint 30-at fogsz megcsinálni, mire befejezed a képzést, így lenyűgöző projektportfólióval rendelkezel majd. Még úgynevezett retróid, vagy visszatekintő meetingjeid is lesznek, ahogy az a profi fejlesztői csapatoknál szokás.

Emellett közvetlen tapasztalatra tehetsz szert a termékfejlesztés és a projektmenedzsment területén, és minden pénteken demóprojekteket tartasz majd valódi ügyfelek előtt. Így a prezentációs készségedet is fejlesztheted.

Ami pedig a legjobb: mindezt nulláról tanulhatod meg. Hiszen nincs szükséged tech háttérre, hogy elindulhass ezen az úton!

„Amikor elkezdtük a Codecoolt, már volt némi tapasztalatunk online képzéseknek köszönhetően, de összességében nem voltunk elégedettek a tudásunkkal. Aztán röpke12 hónap alatt bebizonyosodott, hogy mindaz, amit a Codecoolban tanultunk több, mint elegendő volt az állásinterjúkon. Így ma már mindketten junior szoftverfejlesztőkként dolgozunk.”

– Kocsis Bella, szoftverfejlesztő és Kocsis Olivér, Java szoftvermérnök

A módszerünknek és a mentorainknak köszönhetően mindez lehetséges

Számos olyan elvet követünk, amelyektől a hagyományos iskolai rendszerek óvakodnak, mert mi a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kultúrára építünk. A jövőbeli kollégáinkként tekintünk a diákjainkra, és a Codecool-mentorok semmilyen tekintetben sem csak „előadók”. Ők lesznek a legfőbb támogatásóid, és segítenek neked majd az egész folyamat során, és végig egyenlő félként fognak kezelni.

mastery-based learning (mesterfokú tanítás-tanulás) módszertanunk teszi lehetővé, hogy folyamatosan fejlődj és hatékonyan építsd fel az alapokat. Ezzel a módszerrel az a célunk, hogy az „Át kell mennem ezen a vizsgán” típusú gondolkodást átalakítsuk „A tényleg szeretném a lehető legjobban elsajátítani ezt” szemléletté. Ennek a módszernek az alapjait az amerikai oktatáspszichológus, Benjamin Bloom fektette le a 60-as években, aki abban hitt, hogy a legtöbb diák akár 100%-os teljesítményt is nyújthat, ha elég időt és segítséget kap. A Codecoolerek modulokon haladnak végig (ProgBasics (programozási alapok), Web, OOP (objektumorientált programozás) és Advanced (haladó programozás) – (tudj meg többet a modulokról itt) –, és csak akkor lépnek tovább egy újra, amikor már elsajátították az előző anyagát. A modulokat 2–4 hónap alatt lehet befejezni, és mindezt a saját ritmusodban teheted meg. Tehát akár teljesen kezdő vagy, akár van némi előzetes tapasztalatod, nyomon követheted és élvezheted a tanulási folyamatot.

A mentoraink az úgynevezett non-doing („nemcselekvés”) alapelvét is követik, és nem veszik át a felelősséget, amikor a projektjeidről és a kihívásaidról van szó. Neked magadnak kell megtalálnod az egyedi módszered a kihívásaid megoldására. Ez fokozza majd az önbizalmad és motivál, valamint törtetőbbé tesz: tapasztalati úton fogsz tanulni, és sosem fogsz kész válaszokat kapni, hanem neked kell magadtól megoldást találni.

“Nagyon szeretem a Codecool hangulatát. A mentorok mindig ott vannak, hogy segítsenek, akár privátban is. Az, hogy önállóan és a mentorokkal közösen is tanulunk sokkal jobb tanulási módszer, mint bármi, amivel eddig találkoztam a közoktatásban. Itt tudja az ember, hogy a saját jövőjéért tanul, hiszen az itt szerzett tudásnak valós értéke van a piacon. A csapat, a légkör és a tudás értéke, amit itt szerezni lehet, messze a legjobb ahhoz képest, amit valaha tapasztaltam”

– Vajnorak Zsolt, szoftvermérnök

Minden szükséges tudást megkapsz, beleértve a soft skilleket

A gyakorlati hard skillek mellett sok olyat fogsz tanulni, ami nincs benne a tipikus főiskolai tantervben, cserébe pedig kihagyhatsz számos szükségtelen dolgot, amelyekre az egyetemek nagy hangsúlyt fektetnek. Codecoolerként a valós életből vett példákon keresztül tanulsz majd, és elsajátítod a soft skilleket, amelyek létfontosságúak lesznek, ahogy elkezdesz az új tech pozíciódban dolgozni. Fontos soft skillek például az aktív hallgatás, az asszertív kommunikáció, a prezentáció, a visszajelzés adása, a konfliktuskezelési készségek és még sorolhatnánk.

Ha azon merengsz, mégis mennyire lehetnek fontosak ezek a skillek manapság, amikor láthatóan az egész világ (főleg a nagyvállalatok) átváltanak online működésre, nos, mi tudjuk a válaszokat. Az ember azt hihetné, hogy az otthoni munkavégzés során nem olyan lényegesek a soft-skillek, vagy épp ezek úgysem jönnek át a képernyőn. Azonban hidd el, ma mindennél fontosabb, hogy a fejlődésre összpontosíts ezen a területen: az offline környezet nem-verbális jelei nélkül a hatékony kommunikáció szerepe nagyban felértékelődött. Nem is beszélve a korlátozott időről a különböző emberekkel való konzultáció és a problémák megoldása terén. Asszertívebbnek, hatékonyabbnak és együttérzőbbnek kell lenned, mint valaha.

Azt is tudjuk, hogy a vállalatok nagy hangsúlyt fektetnek a soft skillekre, amikor új IT-s kollégákat keresnek – kreativitás, rugalmasság, időbeosztás és más készségek is óriási szerepet játszanak számos interjú sikerében. A tech tanácsadó cég, a West Monroe kutatása szerint a HR-szakemberek 95%-a a soft skillek kiértékelését fontos lépésnek tartja a tech munkatársak felvétele során.

“Elsősorban a soft skilleket emelném ki. A munkám során sokszor kommunikálok másokkal, gyakran kell problémákat megoldani, amik nem feltétlenül a programozáshoz kapcsolódó dolgok. Ezekben rengeteget segítenek azok a soft skillek, amiket a Codecoolban szereztem”

– Ungvári Márk, junior szoftverfejlesztő

Készülj fel, és kezd el programozni

A Codecoollal hozzáférhetővé tettük a kódolást, és mindenki számára elérhetővé vált a tech karrier. Nem kell hozzá diploma vagy bármilyen különleges tehetség, illetve tudás – elég egy érettségi, stabil angoltudás és a logikus gondolkodás.

Ha érdekel a módszerünk, szeretnél többet megtudni a mentorainkról vagy kérdésed van a felvételi folyamatról, ne habozz felvenni velünk a kapcsolatot! Mi itt vagyunk, hogy válaszoljunk a kérdéseidre, és segítsünk az életed és a személyes utad ezen izgalmas szakaszában.

Mi hiszünk abban, hogy aki bátor, kíváncsi és kellően kitartó, az meg tud tanulni programozni, akkor hát miért nem teszel egy próbát? Mi benned is hiszünk!

Rólunk

A Codecool az a programozóiskola, ahol a tech karriered kezdődik. Bízd magad profi mentorainkra, csapj le az állásgaranciánkra, és fizess csak utólag, kényelmes, havi részletekben.
Kérdésed van? Segítünk! Kérdezz a chatbot-tól, kérj visszahívást, vagy dobj egy emailt a [email protected] címre.

Kapcsolódó posztok

Mindent az Újratervezés Programról – Egy bennfentes szemén keresztül
Tele vagy kérdésekkel az Újratervezés Programmal...
Svéd kultúra és high-tech streaming alkalmazások
4 országban összesen több, mint 300...
Semmi ítélkezés, csak tanulás – ezért fogsz rajongani a vizsgáinkért
Tudni szeretnéd, egy új generációs programozó...

Add meg elérhetőséged, és hamarosan visszahívunk!

Ha tovább böngészel a weboldalunkon, azzal beleegyezel abba, hogy sütiket és más hasonló technológiákat használunk a Süti Szabályzatunkban írtak szerint. A sütik kezelését bármikor módosíthatod a böngésződ beállításaiban, de akár törölheted is őket.