Úgy tűnhet, hogy a programozóknak nem a jó prezentálási készség a
legfontosabb skill, amit el kell sajátítaniuk a fejlesztéshez. Azonban a
nyilvánosság előtti felszólalás feszengés nélkül elengedhetetlen a sikeres programozói karrier felépítéséhez. Nézd meg, miért is elengedhetetlen soft skill a fejlesztők számára a prezentálás, és tudd meg, hogyan segítünk a diákjainknak a prezentációs skillekre irányuló képzéssel, támogatva ezzel őket az előrelépésben.

Sokak számára a nyilvánosság előtti felszólalás kész rémálom. A tenyér izzadása, a szapora szívverés és az agy „lefagyása” mind olyan tünet, ami megjelenhet, ha „Soft skillek” sorozat: prezentáció nyilvánosság előtt kell beszélni. Valójában a statisztikák szerint a nyilvánosság előtti felszólalástól való félelem gyakoribb, mint a pókoktól, a magasságtól, sőt a haláltól való rettegés. Igen, jól olvastad.
Azonban az olyan helyzetek, amikor mások előtt kell kifejezned magad, nem fognak végleg eltörlődni. Főleg nem akkor, ha fejlesztőként képzeled el a jövődet. Szóval jobb is, ha szembenézel ezzel a félelemmel. Hadd mutassuk meg, hogyan!
Tartalomjegyzék
Glosszofóbia: egy gyakori félelem
Mindannyian elkerülhetetlenül érdeklődünk az iránt, mások mit gondolnak róluk, és hogyan látnak minket. Főként, amikor közönség előtt állunk, és igyekszünk átadni a gondolatainkat, mindezt úgy, hogy az üzenetünk egyértelmű legyen.
A glosszofóbia, azaz a nyilvánosság előtti felszólalásoktól való félelem az egyik leggyakoribb fóbia a világon. Szóval, ha nem rajongsz azért, amikor mások előtt kell beszélned, nem vagy egyedül. Sokkal megszokottabb, mint hinnéd, és ez fejleszthető készség.

A nyilvánosság előtti felszólalás fontossága a karrieredben
Ha megbirkózol a nyilvánosság előtti felszólalással és prezentálással, sokkal jobban és érthetőbben el tudod magyarázni a véleményedet a kollégáidnak. Ez nem olyasminek hangzik, ami segíthet feljebb lépni a ranglétrán?
Ha jól tudsz prezentálni, az sokkal több szempontból lesz pozitív hatással a karrieredre, mint azt el tudnád képzelni: például, ha kevésbé feszengsz
prezentáláskor, magabiztosabb leszel az interjúk során, ahol a saját skilljeidet és tapasztalataidat kell bemutatnod.
Emellett közvetlen kapcsolat van aközött, hogy valaki milyen jól kommunikál, és hogy vezetővé válik-e. Azonban, még ha valaki nem is szeretne vezetői babérokra törni, a sikeres kommunikáció akkor is jobb eredményeket hoz, pont.
Nyilvánosság előtti felszólalás és a szoftverfejlesztők
Szinte minden karrierúton szükség van jó nyilvánosság előtti felszólalási és
prezentációs készségekre. És annak ellenére, hogy az emberek gyakran nem így gondolják, a fejlesztőknek muszáj remek kommunikációs készségekkel
rendelkezniük. Kapcsolati hálót építenek ki, együttműködnek, és mások előtt
prezentálnak. Közösen oldanak meg problémákat a kollégákkal, és napi szinten dolgoznak más szakemberekkel és csapatokkal.
Szóval, ha fejlesztői karrierre vágysz, tudnod kell, hogy ez többől áll, mint a kódolás és a különféle technológiákkal való munkavégzés. Ahhoz, hogy kiemelkedő fejlesztő lehess, kiváló soft skillekre lesz szükséged, és többek között jól kell tudnod átadni az ötleteidet mások előtt.

A nyilvánosság előtti felszólalás skilljének fejlesztése a Codecool-módszerrel
A mi megközelítésünk eltér számos hagyományos IT-oktatási módszertől. Ez azt is lehetővé teszi, hogy fejleszd a soft skilljeidet, nem csak a tech skilleket.
Először is, a mi módszerünk inkább gyakorlaton alapul. Ez különösen hasznos az olyan soft skillek javításának szempontjából, mint a prezentálás, amit folyamatosan gyakorolni kell, hogy növeld az önbizalmadat.
Másodszor, komoly hangsúlyt fektetünk a fejlődési szemléletre (growth mindset). És amikor olyan skillt gyakorolsz, mint a nyilvánosság előtti beszéd – ami sok szorongással és stresszel járhat –, jó, ha mindezt egy barátságos, elfogadó környezetben teheted, ahol a kezdeti hibáidat üdvösnek tartják.
„Elsősorban a soft skilleket emelném ki. A munkám során sokszor kommunikálok másokkal, gyakran kell problémákat megoldani, amik nem feltétlenül a programozáshoz kapcsolódó dolgok. Ezekben rengeteget segítenek azok a soft skillek, amiket a Codecoolban szereztem.”
Márk Ungvári, Software Developer Tweet
És most nézzünk néhány példát arra, miként tesszük lehetővé a diákoknak az
önbizalmuk fejlesztését és a tapasztalatszerzést a nyilvánossági előtti felszólaláson és a prezentáláson keresztül.

Munkahelyhez hasonló környezet
Mivel manapság a cégek többsége agilis módon végzi a szoftverfejlesztéseket, mi is agilis munkakörnyezetet szimulálunk. Miért?
Mert ez a fajta munkavégzés sok együttműködést, ötletelést, kommunikációt és prezentálást foglal magába. És pontosan tudjuk, hogy a cselekvés útján történő tanulás a leghatékonyabb módja a rutin megszerzésének.
Ezért aztán a Codecoolerek agilis projekteken dolgoznak agilis irányelvek mentén és agilis keretrendszerben. Ez napi megbeszélésekkel, retrókkal, ötleteléssel és sok egyébbel jár. Még a Scrum Mester szerepét is magukra kell ölteniük, amely során garantálniuk kell, hogy a keretrendszert követik a csapataikban.
Kóddemók
A munkahelyhez hasonló környezet részeként a Codecoolereknek rendszeresen kóddemókat kell tartaniuk, amik a sprintek kulcsfontosságú elemei az agilis szoftverfejlesztésben. Időről időre valódi ügyfelek – a partnercégeink képviselői – is beugranak, hogy megnézzék, mire jutottak a Codecoolerek a projektjeikkel.
Az agilis szoftverfejlesztésben a demók lehetőséget adnak a csapatoknak arra, hogy visszajelzést kapjanak a termékükről. Ezután gyorsan reagálhatnak módosításokkal és irányváltoztatással.
Azonban a programozó képzés során ezek kiváló alkalmak arra, hogy gyakorold a prezentálási készségeidet, és elmúljon a feszengésed a nyilvánosság előtti felszólalással kapcsolatban.
Angoltudás
Az angol nyelv ismerete előfeltétele annak, hogy csatlakozhass a full stack
képzésünkhöz. Ez az IT nyelve a legtöbb partnercégünknél, ahol új munkatársakat keresnek. És szeretnénk a lehető legjobban szimulálni a természetes, munkahelyi környezetet.
Azonban a mások előtt történő felszólalás egy idegen nyelven még nagyobb kihívás lehet, és több stresszel is járhat. Ezért a projektdemók és a Full stack fejlesztő képzés java angol nyelven folyik a Codecoolban.
Mindez remek lehetőséget biztosít arra, hogy biztonságos környezetben
gyakorold az angolt, és felkészülj a jövőbeli, angol nyelvű profi munkára és prezentálásra.
Vágj bele az új programozói karrieredbe velünk
Ha szeretnél megtanulni kódolni, és belevágni egy új tech karrierbe, mi itt vagyunk, hogy segítsünk megtenni az első lépéseket.
Mindössze 10 hónap alatt a megfelelő skillekkel rendelkező szoftverfejlesztővé válhatsz. A Full stack fejlesztő képzésünkkel pedig egészen biztosan vár rád egy munka, ha az állásgaranciánkat választod!
Nyugodtan vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailben vagy chaten keresztül, ha bármilyen kérdésed van. Vagy figyeld a közelgő eseményeinket, amelyek során jobban is megismerheted az iskolánkat és minket.
Reméljük, hamarosan hallunk felőled!